Szakértői jelentések

Esettanulmány az internetes csalásról

2012. November 27. 16:15

Huszonötmillió dollár kárt okozott egy internetes csalásokra szakosodott román bűnszövetkezet, amelyet kedden számoltak fel a hatóságok.

Felmérés a határon átnyúló online vásárlásokról

2012. November 27. 16:08

A határon átnyúló online vásárlásokkal kapcsolatos fogyasztói panaszok többsége arra vonatkozik, hogy a megrendelő nem kapta meg az árut, vagy a kereskedő hibás terméket küldött - derül ki egy uniós felmérésből, amelyet az Európai Fogyasztói Központok Hálózata készített.

A kiskereskedelemben 1,7-2 százalékos éves visszaesésre számítanak a szakértők

2012. November 26. 12:22

Az idén átlagosan 1,7-2 százalékos kiskereskedelmi visszaeséssel számol a Takarékbank elemzője és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Emelkedett a súlyos munkahelyi balesetek száma

2012. November 08. 12:14

Országosan és Csongrád megyében is nőtt a súlyos sérüléssel járó munkahelyi balesetek száma, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal ezért ellenőrzés-sorozatot indított - közölte Majláth Mihály, a Csongrád Megyei Kormányhivatal munkavédelmi igazgató-helyettese csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Mobil eszközökre költözik át az internethasználat

2012. Október 30. 11:00

A felhasználók személyi számítógépekről egyre inkább mobil eszközökre "költöztetik át" az internethasználatot - hangsúlyozza az International Data Corporation (IDC) informatikai piackutató vállalat legújabb "Worldwide New Media Market Model" tanulmánya.

Válságban vagy átalakulóban a hazai falusi turizmus? - Internetes jelenléttől a klaszterig

2012. Október 24. 11:32

Nemrégiben rendezték meg a falusi vendégfogadók idei sütő-főző fesztiválját a baranyai Hosszúhetényben. Jó alkalom volt az esemény, hogy a versenyző csapatok szorgoskodása közepette áttekintsük a turisztikai ágazat jelenlegi helyzetét és várható jövőjét Szabó Géza egyetemi tanárral, a FATOSZ alelnökével, a Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetség elnökével.

Szakképzett munkavégzés emberi közreműködés nélkül

2012. Október 10. 15:03

A Philips kínai gyárában - a hagyományos technológiai rend szerint - több száz kétkezi munkás speciális eszközöket használ a villanyborotvák összeállításához. A gyártó hollandiai üzemében ugyanakkor 128 robotkar végzi ugyanezt a feladatot, ráadásul a jógázókat megszégyenítő hajlékonysággal.

Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai

2012. Október 02. 09:41

Az egyszerűsített foglalkoztatást a 2010. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Efo tv.) szabályozza. Az alábbiakban a legfontosabb előírásairól adunk tájékoztatást.

Vezetők és félvezetők

2012. Szeptember 24. 10:40

A mai magyar kis- és középvállalatokban dolgozó vezetők egy része, nem tudja igazán pontosan, miből is áll a vezetési munka. Őket nevezem "félvezetőknek". Mi kell ahhoz, hogy vezetővé váljanak?

Amazon: légvárak helyett forradalom a felhőben - Óriási változás megy végbe a Szilícium-völgy életében

2012. Szeptember 19. 10:44

Az a folyamat, amelynek során az Amazon.com - igen kreatívan bár, de - gyakorlatilag lerombolta a hagyományos könyvkiadás és kiskereskedelem bástyáit, néhány éven belül eljuthat egy még nagyobb és titkosabb célig: szinte elképzelhetetlen mennyiségű számítási teljesítményt fog nyújtani a Föld valamennyi lakójának.

Faktoringgal terjeszkednek a takarékok a kkv-piacon

2012. Szeptember 05. 11:07

Új stratégiával lép ősszel a piacra a TakarékBank kizárólagos tulajdonába került Next Faktor Zrt., új nevén a Takarék Faktorház, amely a takarékok kis- és középvállalkozói (kkv) ügyfélkörére alapozva öt éven belül mintegy 50 milliárdra növelné jelenlegi 17 milliárd forintos forgalmát.

Kedvezőtlenek a beruházási kilátások

2012. Szeptember 03. 09:47

Kedvezőtlenek a beruházási kilátások Magyarországon a Buda-Cash és a TakarékBank elemzői szerint, akik úgy vélik hogy bár lassuló ütemben, de az év további részében is folytatódik a beruházások visszaesése.

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Zé-TAX Kft. logo

Zé-TAX Kft.

Sopron

A vállalkozások széles köre megtalálható ügyfélkörömben. Kapcsolataimra a hosszú távú, kiegyensúlyozott üzletmenet jellemző. Büszke vagyok rá, hogy ügyfeleimmel évek óta sikeresen együttműködöm. Mindezt korrekt áron, teljes körű , színvonalas szolgáltatással és lelkiismeretes munkával teszem.

FairConto Zrt. logo

FairConto Zrt.

Zalaegerszeg

Könyvelési, Könyvvizsgálati szolgáltatások, Pénzügyi Tanácsadás

NBM Könyvelő Iroda - Zsombok Katalin e.v. logo

NBM Könyvelő Iroda - Zsombok Katalin e.v.

Szabadbattyán

Majd 20 éves tapasztalattal vállaljuk egyéni és társas vállalkozások bérszámfejtését-könyvelését, online kapcsolattartással - vagy személyes találkozókkal - igény szerint.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu