A kiskereskedelemben 1,7-2 százalékos éves visszaesésre számítanak a szakértők
2012. November 26. 12:22
Az idén átlagosan 1,7-2 százalékos kiskereskedelmi visszaeséssel számol a Takarékbank elemzője és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölt adatai szerint szeptemberben a kiskereskedelmi értékesítés volumene 3,1 százalékkal csökkent tavaly szeptemberhez képest, az év első kilenc hónapjában pedig 1,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben szeptemberben 717 milliárd forint, az első kilenc hónapban 5983 milliárd forint értékű volt a forgalom.
Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejti: a kiskereskedelmi eladások több mint 3 százalékos csökkenése meghaladja várakozásaikat.
A szakértő az év hátralevő már nem számít a forgalom visszaesésének további növekedésére, így a csökkenés mértéke 2-2,5 százalék körül stabilizálódhat.
A kiskereskedelmi forgalomra negatív hatással van a reálbérek csökkenése, a stagnáló munkaerőpiac, a nyomott - bár kissé javuló - fogyasztói bizalom és a háztartások folytatódó mérlegkiigazítása, amit a forint erősödése részben ellensúlyozhat a devizahiteles háztartások esetében - vélekedett Suppan Gergely.
Szerinte az éves átlagos csökkenés 1,7 százalék lehet. Az elemző hozzátette: mivel a fogyasztás szűkülése jövőre csökkenő ütemben folytatódhat, a kiskereskedelmi forgalom visszaesése 1 százalék körül alakulhat.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétfői közleményében kiemeli: az idén az év egészét tekintve 2 százalék körüli visszaesés várható a fogyasztói piacon, míg korábban kisebb visszaeséssel lehetett számolni. Az élelmiszerpiacon előreláthatóan nem várható az inflációs nyomás mérséklődése, sőt egyes területeken további áremelkedéssel lehet számolni, ami visszaveti a fogyasztást.
Kifejtik: a KSH nyers adatai szerint szeptemberben is több pénzt hagytak ugyan a vásárlók az áruházakban, összesen 717 milliárd forintot, 24 milliárd forinttal többet, mint egy évvel korábban, az értékesített árumennyiség azonban 4,1 százalékkal kevesebb volt a tavalyinál.
"Ez aggasztó nagyságú csökkenés" - véli a szervezet.
A visszaesés egyik oka az OKSZ szerint, hogy 2012. január-szeptember között a drágulás mértéke 5,8 százalék volt, ami "alaposan lehúzta" a kereskedelem mérlegét. Az élelmiszerek szeptemberben már 7,5 százalékkal, az élvezeti cikkek (szeszesitalok, dohányáruk) 15,6 százalékkal, az üzemanyagok 15,7 százalékkal voltak drágábbak, mint egy hónappal korábban. További ok, hogy a reálkeresetek 4 százalékkal estek vissza az első háromnegyed évben.
Az OKSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a ruházatot, illatszereket és az internetes áruházakat nem számítva szinte mindenütt csökkent a fogyasztás, a vásárlók elsősorban a nagyobb értékű árucikkek vásárlását fogják vissza, így a bútort, műszaki cikkeket, járművet keresik a legkevésbé. A ruházat, illatszerek és az internetes vásárlások növekedése csak kis mértékben javítja a kereskedelem mérlegét, mivel súlyuk csekély - fűzik hozzá.
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Per-Rekult Kft.
Sárbogárd
Egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k teljeskörű könyvelése, bérszámfejtése. Bevallások, mérlegek készítése. SZJA bevallás magánszemélyek részére.
Expert FM Könyvelőiroda Kft./ Fruzsa Melinda Margit
Nyergesújfalu
Teljes körű könyvelés, bérszámfejtés, beszámoló készítés, üzletviteli tanácsadás gazdálkodás-menedzsment szakos, KKV szakirányos közgazdász végzettséggel, 18 éves mérlegképes könyvelői tapasztalattal és regisztrációval.
CTST KFT. Kárpáti Zoltánné
Miskolc
Könyvelés Miskolcon. Több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező vállalkozásunk könyvvizsgálói, ügyvédi, minőségirányítási háttér biztosításával várja ügyfeleit. Teljes körű számviteli, adótanácsadói szolgáltatás ellátását vállaljuk Kft-k, Bt-k részére. Szolgáltatásaink: könyvelés, mérleg készítés, adótanácsadás, üzletviteli tanácsadás, munkaügyi-, bérügyi feladatok ellátása, adóbevallások elkészítése, adóhatóságok előtti képviselet, pályázatírás.