Minden panasz ajándék
2013. Május 15.
Hiszen rámutat arra, hogy valamit
- még nem szerveztünk meg elég jól,
- még nem tanultunk be elég jól vagy
- nem a megfelelő ember ül az adott helyen.
A panaszok kezelése kezdetben az ügyvezető dolga szokott lenni, de ahogy növekszik a cég, jobb ezt legalábbis megosztani. A panaszt meg kell becsülni, hiszen a legtöbb vevő némán továbbáll, csak minden tizedik kezd el panaszkodni arról, hogy nem azt kapja, amire számított, amit sugalltunk, mondtunk vagy hirdettünk neki, illetve amit elvárt volna tőlünk. Ne feledjük, hogy nemcsak a külső (vevőktől, alvállalkozóktól stb.) érkező panaszokat, hanem a belső, a munkatársaktól érkező panaszokat is kezelni kell!
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
AD ACTA KFT
Budapest XIV. kerület
Pontos,naprakész munkavégzés,számviteli,pénzügyi és adótanácsadás,egyéni igényekhez rugalmas alkalmazkodás,kérés esetén javaslattétel.
Paymaster Bt
Nagynyárád
Tisztelt Érdeklődő! A manapság napról-napra bonyolódó, folyamatosan változó gazdasági szabályozások, előírások és bevallások útvesztőjében Önnek - mint vállalkozónak vagy gazdasági társaság vezetőjének - egyre inkább fontos, hogy megbízható, felelősségteljes könyvelője legyen, aki az Ön munkáját hatékonyan képes segíteni. Áttekinthető, precíz kimutatásokkal, naprakész információkkal igyekszünk segíteni vállalkozóink, gazdasági társaságaink működését, fejlődését. A siker elérése közös érdek.
Könyvelő Iroda Bt
Tatabánya
Az irodánk 1994-ben alakult. 1995-től rendelkezünk felelősség biztosítással. Szeretem ha az ügyfeleink dolgai rendben vannak.