Titkosak vagy nyilvánosak legyenek-e a fizetések?
2013. Március 28.
A tanácsadói munkám során megismert cégeknek a nagyobbik fele titkolódzás párti. Én inkább a kisebbséggel értek egyet. Teljessé nem lehet tenni a titkolódzást: valami mindig ki fog szivárogni, és ha valaki ezzel zavart akar kelteni, akkor a félinformációval sokkal többet tehet, mintha nyilvánosak lennének a fizetési és kereset adatok.
Ugyanakkor a nyílt fizetési rendszerben nem lehet adót csalni (a zsebbe csúsztatott borítékokban lévő pénzeket nem lehet kitenni a faliújságra) és nem lehet külön alkukat folytatni és ezáltal jól járni (ilyenkor vagy a munkaadó, vagy a munkavállaló hiszi azt, hogy jól járt). Megjegyzem, hogy ebben a „jól járni” procedúrában persze valaki közben mindig rosszul jár, rendszerint azok, akik éppen ennek az alkunak nem is részesei. A nyíltság előnye, hogy nemcsak a vezetők kontrollja van meg a teljesítményeken, hanem normális munkahelyi légkör mellett a munkatársak is többet várnak el attól, aki magasabb fizetést kap. Ha igazságos és korrekt a teljesítménybér, akkor még hatalmas előny, hogy látják milyen jól keresnek azok, akik hozzák vagy éppen túlteljesítik a normáikat; s ez magával húzza a jobbakat.
Összességében szerintem a nyíltságban több az előny, mint a hátrány. Az adócsalással meg úgyis le kell számolni, ha növekedni, fejlődni akar a cég, mert az adócsalókat hosszú távon elsöprik a jogaikért kiállni képes konkurensek. Ne feledjük, hogy minden évben több ezer feljelentésre indíttat nyomozást az adóhivatal: ez egy ilyen feljelentgetős ország, jobb túlesni valamikor a megtisztuláson. Még utána is csöndben kell maradni évekig (rossz esetben 6-8 évig!), amíg el nem évülnek a korábbi disznóságok. Ezért a megtisztulást jobb egy a korábbi évekkel nem jogfolytonos új cég alapításával egybekötni, így legalább az új cég nem kerül veszélybe egy adóellenőrzés miatt. Persze ha vannak hitelek, korábban elnyert állami pályázatok akkor még így is lehet, hogy évekig párhuzamosan kell működnie a két cégnek. Nem olyan egyszerű megszabadulni a korábbi stiklik hatásától. Egy módszeres átszervezés és teljesítménybérezés tud akkora termelékenység növekedést hozni (általában 40-50%-ot), amiből ki lehet gazdálkodni a fizetendő adókat is.
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Velocon Kft.
Szigetszentmiklós
Könyvelőirodánk elsősorban mikro-, kis-, és középvállalkozások pénzügyi, számviteli tevékenységét végzi, könyvelői felelősség biztosítás mellett.
Bízza ránk könyvelését, pénzügyeit és mi garantáljuk a precíz, pontos munkavégzést, magasan képzett szakembereket, ügyfélorientált kapcsolattartást!
Nálunk nem az ügyfél van értünk, hanem mi vagyunk az ügyfelekért!
Könyvelési anyagért igény szerint házhoz megyünk vagy ügyfelünknél kihelyezett kollégánk a helyszínen is végez munkát.
Klauzula Könyvvizsgáló és Adószakértő Kft
Budapest XI. kerület
Társaságunk 1995. óta segíti a hozzánk forduló gazdasági társaságok munkáját, eligazodását a törvények útvesztőjében.
Komplett könyvelői, bér-, és Tb-, munkaügyi szolgáltatással állunk ügyfeleink rendelkezésére. Munkánkat szakmai felelősségbiztosítási háttérrel, könyvvizsgáló közvetlen irányítása mellett végezzük. Ügyfeleink részére NAV előtti képviseletet, valamint adószakértést is vállalunk.
Vállaljuk továbbá gazdasági társaságok könyvvizsgálatát, átalakulások auditálását.
Golyha Tamás Attiláné
Budapest XXIII. kerület
Vállalkozásom könyvviteli szolgáltatásra, bérszámfejtésre valamint teljes körű adminisztrációs feladatok ellátására szakosodott egyéni vállalkozás, mely hat éve töretlenül fejlődik. Szakmai elhivatottságom, precíz munkavégzésem megalapozta, hogy valamennyi partnerem maximális elégedettséggel tekint vissza az elmúlt évek együttmuködésére. A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének vagyok a tagja. Rendelkezem könyvelői felelősségbiztosítással.