Hogyan tehető automatizálttá, nem személyfüggővé a cégműködés?
2013. Március 26.
A jó cégek a szervezettséget több szervezési eszköz bevetésével érik el. A legfontosabb az orgvízió (szervezési tábla, szervezeti ábra), a szervezeti és működési szabályzat és a munkaköri leírások rendszere.
Alapvető fontossága - és központi helye miatt a szervezeti és működési szabályzatot (rövidítve: SZMSZ) külön pontban tárgyaljuk. Az SZMSZ-re ne bürokratikus megközelítésben tekintsünk, ez nem olyan, mint egy kötelezően előírt szabályzat, amelyet letöltünk az internetről, és ezzel kipiálhatjuk a feladatot, kész az SZMSZ. Először is SZMSZ készítése nem kötelező – semmilyen jogi mulasztásban nincs a cég, ha nem alkot ilyent.
Másrészt a tartalma csak egyedi átgondolás után alakítható ki, ehhez adunk ugyan mintákat, de a rendeltetését csak adaptálás, a saját cég folyamatainak átgondolása után tudja betölteni. Az SZMSZ egységbe fogja az egyes résztevékenységekre vonatkozó speciális szabályzatokat – ekként is áttekinthetővé teszi a feladatokat és a felelősöket.
Egy ilyen, nem bürokratikus, hanem tartalmi értelemben felfogott SZMSZ megalkotására az ösztönözze a cégtulajdonost, hogy ez a cég versenyképessé tételének, hatékony működésének, ezekkel együtt pedig a profi cégvezetésnek az eszköze. Nagy érték a tulajdonosnak, könnyebbség a vezetőnek egy automatizáltan, nem személyfüggően működő cég. Ezt adja az SZMSZ.
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Paymaster Bt
Nagynyárád
Tisztelt Érdeklődő! A manapság napról-napra bonyolódó, folyamatosan változó gazdasági szabályozások, előírások és bevallások útvesztőjében Önnek - mint vállalkozónak vagy gazdasági társaság vezetőjének - egyre inkább fontos, hogy megbízható, felelősségteljes könyvelője legyen, aki az Ön munkáját hatékonyan képes segíteni. Áttekinthető, precíz kimutatásokkal, naprakész információkkal igyekszünk segíteni vállalkozóink, gazdasági társaságaink működését, fejlődését. A siker elérése közös érdek.
Grevindog Kft
Dunakeszi
Kis vállalkozások támogatása családias, vállalkozásbarát és 26 év tapasztalatának tükrében.
Alfa Könyvelőiroda Kft.
Tököl
Ma a "látható", tisztességesen talpon maradni kívánó vállalkozásokat igen magas adó és járulék teher sújtja! Költségeik csökkentése érdekében irodánk kidolgozott néhány könyvelői csomagot, mely hozzájárul ahhoz, hogy az Ön cége valóban csak annyit fizessen a könyvelésért, amennyi az általunk elvégzett munkáért jár! 12 éves szakmai tapasztalattal, naprakész, pontos, precíz munkával, korrekt tájékoztatással várjuk régi és új ügyfeleinket!




