Dicséret, karrier tervezés, kitüntetések a cégben
2013. Március 15.
A dicséret a legritkábban használt vezetési eszköz Magyarországon. Valami miatt országosan el van terjedve az a tévképzet, hogy dicséretet adni és fogadni ciki, ósdi, régies szokás. Ez hatalmas hiba!
Noha a dicséret nem helyettesíti a megélhetést biztosító fizetést, de megfelelően adagolva megakadályozza például a munkahelyi elvándorlást, ugrásszerűen javítja a munkahelyi hangulatot, és döbbenetesen képes növelni a motivációt. Gyakran tapasztalom, hogy a legkiegyensúlyozottabban, legigazságosabban felépített prémium rendszer sem képes akkora motiváció ugrásra, mint egy jókor elmondott dicséret.
A dicséret szóban és írásban is megtörténhet; ide az utóbbiakat kell beírni. Példák:
• Az üzemben havonta egyszer írásos dicsértet kap a legnagyobb növekedést produkáló dolgozó; aki eléri a három dicséretet, annak töröljük minden korábbi írásos figyelmeztetését, aki eléri a hat dicséret, annak két nap jutalomszabadság jár, amelyet ha nem kíván igénybe venni, akkor két napi átlagfizetését kaphatja meg helyette.
• Az írásos dicséreteket gyűjtjük a személyi dossziéba, és előléptetéseknél előnyt élveznek azok a személyek, akiknek több dicsérte van
A hazai kkv-k többsége nem szereti lekötni magát a munkavállalóinak tett mindenféle ígéretekkel. Ennek oka, hogy nem gondolkodnak a jövőről, nem tudják, mit fognak 2-3-4 vagy több év múlva csinálni, csak sodródnak az árral és az eseményekkel. Ha van több éves terv, akkor annak része, hogy mekkora létszámú és milyen összetételű, szaktudású, tapasztalatú embernek kell a cégen belül dolgoznia évek múlva. Ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy valamelyik később megnyíló állásra egy belső pályázó felkészüljön. Aktív és tudatos együttműködés, kinevelés is szóba jöhet. Csak így lehet karriert tervezni.
Példák:
• ha valaki három évet eltöltött egy munkakörben és már a normáit folyamatosan magas szinten teljesíti, jogosult kérni új beosztást a cégvezetőtől.
• A cég a vezető beosztású munkatársait mindig belső nevelésből választja, nem hoz külső „ejtőernyősöket”.
A kitüntetés valamilyen érdem miatt történhet. A cégnek elért valamilyen különlegesen fontos vevővel megkötött szerződés, a cégnél töltött hosszú, sok éves folyamatos munkaviszony, állandó példamutatás, utánpótlás nevelés, egy fontos poszton elért kiváló állapot, rend vagy valami hasonló lehet a kitüntetések alapja. A kitüntetés formája lehet oklevél, jelvény, plakett vagy valamilyen művészi igényű tárgy. A kitüntetéshez csatlakozhat valamilyen kedvezmény, tárgyjutalom, különleges pozíció, utazási lehetőség vagy ha nincs semmi jobb ötletünk, akkor pénzjutalom.
Példák:
• Cégünknél a 10 éve folyamatosan itt dolgozók törzsgárdává válnak, törzsgárda kitűzőt kapnak és ezentúl két nap fizetett többlet szabadságra jogosultak.
• Társaságunk különösen megbecsüli azokat, akik a cég jövője szempontjából valamilyen rendkívül fontos dolgot elérnek; ilyen lehet:
• egy nagy, a cég éves tervezett árbevételének a 10%-át meghaladó szerződés megkötése,
• olyan új beruházás határidőre történő üzembe állítása, amely az aktuális – amortizációval csökkentett – állóeszköz állomány értékének a 30%-át meghaladja,
• mentorként legalább 12 új munkatárs kiképzése az évek során,
• két nagy (a cég éves tervezett árbevételének 10%-át darabonként meghaladó) projekt levezénylése határidőre és kötbér fizetése nélkül
• rendkívüli, a cég létét fenyegető vészhelyzet példamutató elhárítása,
• (az ilyen eredményeket elérőket a cég 10 napos karibi utazásra fizeti be)
• a cégnél már 8 éve dolgozók automatikusan a termelési tanács tagjává válnak és jogosultak részt venni és szavazni a havi termelési tanácskozásokon.
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Kissné Bátki Gabriella
Szárliget
15 éves szakmai tapasztalattal állok ügyfeleim rendelkezésére. Megbízható precíz könyvelőt keres? Várom jelentkezését! Újonnan alakuló-már működő cégek illetve végelszámolás, felszámolás számviteli feladatainak elvégzését teljeskörű könyvelését, számvitelét, adóügyintézését, bérszámfejtését vállalom.
h95h97m
Halásztelek
A könyvelés egy nagyon fontos bizalmi viszonyon alapuló tevékenység! Több mint 20 év tapasztalatával megismerkedve "gyakorlom" nap mint nap kisvállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak.
ETALON KÖNYVELŐIRODA
BUDAPEST XIV. kerület
Az adótörvényeket nem én hozom, de én tudom hogyan fizess KEVESEBBET




