Az árverseny jelenti a legnagyobb kockázatot a cégek számára

2013. Március 28. 09:40

Az árverseny jelenti a legnagyobb kihívást a cégek számára, a kockázati lista második helyén a költségcsökkentési kényszer, harmadikon a piaci kihívások állnak. A legtöbb lehetőség jelenleg az innovációban rejlik - derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből, amelyben 641 vállalatvezető vett részt a világ 21 országából.

A tanácsadó cég szerdai közleménye szerint jelentős változás, hogy a vállalatok számára az árverseny jelenti a legnagyobb kockázatot, mert az előző évben ez a tényező csak a negyedik helyen szerepelt a kockázati listán. Az okok között szerepel a piac telítettsége, az internetes kereskedelem előretörése, a magas jövedelmek és bekerülési költségek, valamint az egyes szektorokat érintő szabályozási változások.

A második helyre a költségcsökkentési és nyereségességi elvárásokat sorolták a vállalatvezetők. A válság elmúlt öt évében az egyszerűbb költségcsökkentő lépéseket már megtették a cégek, épp ezért kihívást jelent számukra, hogy hogyan tudnak további racionalizálást végrehajtani a termékeik és szolgáltatásaik minőségének megőrzése mellett.

Az akadályt sikerrel leküzdő vállalatok azonban komoly haszonra tehetnek szert, a költségek 1 százalékos csökkentésének és az árbevétel 10 százalékos növelésének megegyezik az eredményre gyakorolt hatása - hívta fel a figyelmet az Ernst & Young.

A lista harmadik helyére a piaci kockázatok kerültek. Ezek közé tartozik a feltörekvő piacok felemelkedéséből adódó növekvő kockázat, a magas olajár, valamint a pénzpiacok volatilitása - mutat rá a tanulmány.

A vállalatvezetők szerint a negyedik legfontosabb kihívást a makrogazdasági kockázatok jelentik. Ötödik helyre a megfelelő szaktudás hiányát sorolták, majd ezt követi a tízes listán a kormányzatok növekvő szerepe az üzleti világban, a szabályozói környezetnek való megfelelés, a hitelválság hatása, az új technológiák és a politikai válságok.

A megkérdezett vállalatvezetők egyértelműen az innovációban látják a legtöbb lehetőséget jelenleg, különösen a feltörekvő országokban. Ennek jól látható jelei is vannak, a cégek négyszer annyit fordítanak kutatás-fejlesztésre ezeken a piacokon, mint a fejlett országokban.

A lehetőségeket felsoroló lista második helyén a feltörekvő országokban tapasztalható keresletbővülés áll.

A harmadik helyen a termelékenység javítását célzó befektetések végeztek. Ezt követik az új marketingcsatornákban, a stratégia-végrehajtásban, az IT-befektetésekben, a befektetői kapcsolatokban, a vállalati felelősségvállalásban, a fenntartható fejlődésben, valamint a globális céges funkciók optimalizálásban rejlő lehetőségek - közölte az Ernst & Young.

« Vissza a Szakértői jelentésekhez

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Kiss Anita logo

Kiss Anita

Gádoros

Két évtizedes szakmai tapasztalattal, adószakértőként számviteli szakirányú diplomával nyújtok szolgáltatást számviteli és adózási szakterületen, szakmai felelősségbiztosítással.

Velocon Kft. logo

Velocon Kft.

Szigetszentmiklós

Könyvelőirodánk elsősorban mikro-, kis-, és középvállalkozások pénzügyi, számviteli tevékenységét végzi, könyvelői felelősség biztosítás mellett.

Bízza ránk könyvelését, pénzügyeit és mi garantáljuk a precíz, pontos munkavégzést, magasan képzett szakembereket, ügyfélorientált kapcsolattartást!

Nálunk nem az ügyfél van értünk, hanem mi vagyunk az ügyfelekért!

Könyvelési anyagért igény szerint házhoz megyünk vagy ügyfelünknél kihelyezett kollégánk a helyszínen is végez munkát.

Könyveléscentrum logo

Könyveléscentrum

Debrecen

A Könyveléscentrum adószakértője segít működő vállalkozások vagy vállalkozás indítás előtt állóknak eligazodni az adózás jogi útvesztőjében. Könyvviteli számviteli szolgáltatások, adóbevallások, bérügyintézés terén is állunk rendelkezésére új vagy már működő vállalkozások számára.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton