Apcom: új nagykereskedelmi modellre van szükség a magyar informatikai piacon

2013. Március 21. 09:20

A változó vásárlói preferenciák és gazdasági környezet által támasztott piaci kihívások új üzleti modell kialakítását követelik meg az informatikai nagykereskedelmi vállalatoktól Magyarországon, már csak a piac viszonylag kis mérete miatt is - mondta Szeidl Tibor, az Apcom Hungary Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte, hogy az informatikai piaci forgalom Magyarországon az IDC amerikai piackutató vállalat kimutatásai szerint 5 százalékkal növekedett tavaly, jóval kisebb mértékben a régióra jellemző 7-8 százaléknál. Az, hogy volt egyáltalán némi növekedés, csak a keresleti szerkezet átalakulásának volt köszönhető. Az okostelefonok és táblagépek térnyerése nélkül a teljes informatikai piaci forgalom csökkent volna tavaly, hiszen az informatikai szolgáltatások és a szoftvereladások is csökkentek, 3, illetve 4 százalékkal.

A kormányzati informatikai kiadások harmadára estek vissza. A régióban 2007 óta Magyarországon csökkentek a legnagyobb mértékben a kormányzati informatikai kiadások - jegyezte meg.

Az IDC számításai szerint az idén három százalék körüli mértékben növekedhet a magyar IT-piac.

Az ingadozó kereslet és a csökkenő erőforrások függvényében még szembetűnőbbé vált az informatikai nagykereskedelmi piac telítettsége Magyarországon. Az informatikai vállalatok egy része a romló piaci kondíciókra márkaképviselete leépítésével, valamint egyre több és komplexebb feladat disztribútorokra való áthárításával reagált.

A jelenleg ismert disztribúciós modellek azonban már nem minden gyártó esetében képesek hatékonyan támogatni az átalakult vállalati igényeket, ezért olyan új disztribúciós formára van szükség, amely a gyártókat és viszonteladókat egyaránt teljes körűen támogatni tudja.

Az Apcom Hungary Kft. az új piaci kihívásokra a dedikált disztribúciós modellben találta meg a választ. A dedikált disztribúció az eddig alkalmazott nagykereskedelmi üzleti modelleknek egy új, magasabb fejlődési fokozata, amely a viszonteladók mellett elsősorban a gyártó partnerek igényeire összpontosít - mondta az ügyvezető.

Az Appcom Hungary Kft., az egyebek között az Apple, IBM, SAP, HP, Oracle, Intel és Cisco termékeit forgalmazó Midis Group tagjaként 2011-ben alakult meg, és 2012-ben 6,9 milliárd forint forgalmat bonyolított. A vállalat saját ismeretei szerint a 3-6. helyen áll a magyarországi informatikai eszköz és szoftver nagykereskedelmi piaci rangsorban. A vállalat az idén 30 százalékos árbevétel növekedést tervez, ebből 20 százalékpontot új ügyfelek megszerzésével kíván elérni.

« Vissza a Szakértői jelentésekhez

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Kovács és Pataki Könyvelő Kkt. logo

Kovács és Pataki Könyvelő Kkt.

Békéscsaba

A Kovács és Pataki Kkt vállalkozások és magánszemélyek részére teljes körű szolgáltatást nyújt könyvelési, adózási feladatok ellátására.
Munkánkat adótanácsadói, könyvvizsgálói és ügyvédi iroda is támogatja.

Votisky András ev. logo

Votisky András ev.

Budapest XI. kerület

"Bízza ránk könyvelését és nyugodtan dőljön hátra!"

BENOR PLUSZ Számviteli Szolgáltató Kft. logo

BENOR PLUSZ Számviteli Szolgáltató Kft.

Szarvas

Társaságunk munkatársai mindegyike rendelkezik mérlegképes könyvelői szakképesítéssel. Gyors, pontos, segítőkész, megbízható és naprakész ismeretekkel állunk ügyfeleink szolgálatára. Teljes diszkréció jellemzi irodánkat. Szakmai felelősségbiztosítással rendelkezünk.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Egyénivállalkozó