Árazás - mit ír a törvény?

2012. Június 20. 12:00

Megszűnik a diszkriminatív árazás például a tej, a tőkehús, a vágott baromfi, a zöldség és gyümölcs termékek kereskedelmében a hétfőn elfogadott és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által is támogatott, a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvénymódosításnak köszönhetően.

A szaktárca június 19-én közölte: a jogszabályváltozással kiküszöbölhető, hogy a kereskedők azonos termékeknél más árrést alkalmazzanak a magyar, illetve a külföldi áruknál.

A jogszabály rögzíti továbbá, hogy mi minősül beszerzési ár alatti értékesítésnek, valamint tisztázza, hogy az önköltségi ár alatti értékesítés az üzemi általános költségeket is magában foglalja.

A kereskedő érdekkörébe tartozó költségnek számít - így azok nem terhelhetők a beszállítókra - a termék tárolásával, hűtésével, az élőállattal kapcsolatban pedig a tartással összefüggő kiadások. Így a jövőben például semmiféle plusz díj (polcdíj) nem számítható fel azért, hogy az üzletben meghatározott helyre kerüljön az áru.

A módosítás pontosítja a beszállító és a kereskedő fogalmát: eszerint a termelő és a feldolgozó mellett ezentúl beszállítónak minősül a viszonteladó is, így a törvényi védelem nekik is biztosítható. Változik a fizetési határidőre vonatkozó előírás is: amennyiben a beszállító a termék átvételétől számított 15 napon belül helyesen állítja ki a számlát, úgy a kereskedőnek az átvételtől számított 30 napon belül ki kell fizetnie az áru ellenértékét.

A törvénymódosítás legfontosabb célja, hogy tisztességes kereskedelmi kultúra alakuljon ki a beszállítók és a forgalmazók között - olvasható a közleményben.

« Vissza a Szakértői jelentésekhez

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Anma Conto Kft. logo

Anma Conto Kft.

Budapest III. kerület

Szeretném figyelmébe ajánlani cégünk szolgáltatásait. Célunk, hogy magas színvonalú szolgáltatással segítsük ügyfeleinket az üzleti sikereik eléréséhez. Ügyfeleink részére teljes körű könyveléssel, bérszámfejtéssel, adótanácsadással állunk rendelkezésre. Ügyfélközpontú szemléletünknek köszönhetően, a folyamatos és időszerű tájékoztatással, figyelemfelhívással, megoldási javaslattal, folyamatos kapcsolattartással, adózási tanácsokkal járulunk hozzá, hogy az Ön üzlete virágzó és sikeres legyen.

Quintax Kft. logo

Quintax Kft.

Szeged

Társas vállalkozások precíz és megbízható könyvelése.

BONI-TEN Controll Kft. logo

BONI-TEN Controll Kft.

Budaörs

Mikro- és kisvállalkozások számára nyújtunk teljeskörű számviteli és adótanácsadói szolgáltatást. Mindezeket szakmai felelősségvállalással és új ügyfeleinknek egyedi kedvezményekkel tudjuk biztosítani.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton