Jelentősen emelkedik a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatása az idén
2020. Január 08. 10:25
Az Agrárminisztérium (AM) jelentős mértékben megemelte a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatását. Méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás, a haszongalamb vásárlásához nyújtott támogatásra pedig 2020-ban 100 millió forint a megemelt keretösszeg.
A közleményben azt írták, hogy ebben az évben 700 millió forintra emelkedett a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető, úgynevezett csekély összegű támogatás keretösszege, amely jelentősen hozzájárul a méhészeti tevékenység jövedelmezőségének javításához, a méhtartási kedv fenntartásához.
A méhészek a támogatási kérelmet a korábbiakhoz képest hamarabb, 2020. február 1. és 28. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz (MÁK), az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül. A kérelmeket legkésőbb 2020. május 31-ig elbírálják, a méhészek így már a szezon kezdetén hozzájuthatnak az igényelt támogatáshoz.
Közölték azt is, hogy haszongalamb vásárlásához - az első támogatási időszak pozitív tapasztalataira tekintettel - 2020-ra jelentősen megemelt keretösszeget, 100 millió forintot különített el az agrártárca. A támogatás mértéke a támogatási időszakban vásárolt haszongalamb ellenértékének 75 százaléka, de legfeljebb galambonként 6000 forint.
Emellett már a legalább 100 darab haszongalambot vásárlók is igényelhetnek támogatást a 2019. október 16. és 2020. április 30. közötti, vagy a 2020. május 1. és 2020. október 15. közötti támogatási időszakokban.
A támogatási kérelmek 2020. május 1-jétől május 15-éig és 2020. október 1-jétől október 15-éig a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon, postai úton nyújthatók be.
Mindkét támogatás igénybevételének feltételeiről az érdeklődők a MÁK honlapján találhatnak további információkat.
Forrás: MTI
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Impuesto Kft
Budapest VIII. kerület
Elégedetlen a jelenlegi könyvelőjével? Kicsit? Vagy nagyon?
Fél váltani, mert az mindig macerás?
Nálunk évtizedes szakmai tudás birtokában, rugalmasan, gyorsan dolgozó szakemberek várják az ügyfeleket a gazdasági élet bármely területéről.
Amiről jelenlegi könyvelője azt mondta túl nagy kérés, mi megoldjuk, legyen szó szoros határidőről vagy egyedi riportokról a vezetőségnek.
Akár helyszíni könyveléssel is, így olyan, mintha belső munkatárssal dolgozna együtt a cége. Várjuk jelentkezését!