MNB: folytatódott a lakásárak emelkedése az első fél évben

2019. November 19. 10:54

Tovább folytatódott a lakásárak emelkedése az idei első fél évben, a kereslet továbbra is erős marad - ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, novemberi lakáspiaci jelentéséből, amelyet hétfőn mutattak be sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője a jelentést ismertetve elmondta: a második negyedév végére a lakásárak éves nominális növekedési üteme országos átlagban 17,1 százalékot tett ki, ami magasabb a tavaly év végi 16,3 százaléknál. Budapesten ugyanakkor mérséklődött az árdinamika, a tavaly év végi 24,8 százalékról 22,5 százalékra.

Az előzetes, harmadik negyedéves adatok alapján a lakásárak növekedésének üteme tovább lassult Budapesten és már országos átlagban is mérséklődött.

A lakáspiac keresleti oldalát továbbra is támogatja a magas foglalkoztatottság, a bővülő reáljövedelmek, a megtakarítások magas szintje és az alacsony kamatkörnyezet. Hozzátette, hogy ennek ellenére a fővárosban jelentősen, 29 százalékkal csökkent az első fél évben éves alapon a lakáspiaci tranzakciók száma. A vidéki városokban stagnált, a községekben pedig 6 százalékkal emelkedett a tranzakciószám éves összevetésben, ami a vidéki kereslet fennmaradását jelzi.

Az első fél évben tovább bővült az újonnan kihelyezett hitelek volumene, éves alapon mintegy 20 százalékkal. Az új hitelszerződések volumene nő, a szerződések száma azonban nem, vagyis a lakáshitelezés bővülése a nagyobb szerződéses összegek eredménye. A hitelből történő lakásvásárlások aránya 46 százalék volt az első fél évben.

Az MNB szakértője szerint a bővülő hitelezés mellett még van további tér a lakáspiaci kereslet növekedésére: a növekedést támogatják a kedvező finanszírozási költségek, az állami támogatási programok is (csok, falusi csok, babaváró támogatás) - jelezte. Az adatok szerint a bevezetése óta az első három hónapban jelentős volumenű babaváró kölcsönszerződést kötöttek a bankok.

Budapesten a lakásárak jövedelmeket meghaladó emelkedése a külső, olcsóbb kerületek felé terelte a keresletet, és a tranzakciók alapján a fiatalok kiszorultak a belvárosból.

Tájékoztatása szerint az első negyedévben érdemben nőtt az átadott új lakások száma, ugyanakkor a második negyedévben - főként a lakásprojektek széles körben tapasztalt csúszásának köszönhetően - ideiglenesen csökkent az új átadások száma. A fővárosban a fejlesztés alatt álló új lakások 55 százaléka van csúszásban - mutatott rá.

Az év hátralévő részében várhatóan folytatódik a lakásátadások érdemi bővülése, országos szinten az új kínálat az MNB várakozása szerint 2019-ben tetőzhet 19,8 ezer új lakással. 2020-ban a csúszások miatt még magas maradhat az új átadások szintje 18,5 ezer lakással, 2021-től azonban visszaesés várható, ekkorra évi 16 ezer új lakás átadását prognosztizálja a jelentés.

A lakáskínálat nem tud lépést tartani a kereslettel. Budapesten a kínálat szűkülését mutatja, hogy 2019 harmadik negyedévében az előző negyedévi 21,9 ezerről 20,5 ezerre csökkent az aktuálisan fejlesztés alatt álló lakások száma, továbbá a harmadik negyedévben újonnan bejelentett projektek lakásszáma az elmúlt évek legalacsonyabb értéke volt 770 lakással, szemben a 2016 óta jellemző, negyedévente átlagosan 2-3 ezer lakással. A szűkülő újlakás-kínálathoz a visszaemelkedő áfakulcs, az erős költségoldali nyomás és a szakképzett munkaerő hiánya is hozzájárul.

A hazai lakásállomány megújulása régiós összevetésben alacsony, különösen Budapesten nagy az elmaradás, ahol az éves megújulás 0,4 százalék, szemben a bécsi 1,5 százalékkal.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Nyír-Intéző Kft logo

Nyír-Intéző Kft

Nyíregyháza

Vállalkozásom, alapvetően a mikro és kisvállalkozások segítésére jött létre.
Mi sem vagyunk nagyok, ezért, mi a kicsiket is megbecsüljük.
Kezdő egyéni vállalkozókat (vállalkozásokat) ingyenes tanácsadással segítjük.
Áraink korrektek, csak a ténylegesen igénybe vett szolgáltatásért kell fizetni.
Nem átalányban dolgozunk.

MAKO Bt. logo

MAKO Bt.

Porrog,

Családi vállalkozásunk Önért dolgozik.

Kovács és Pataki Könyvelő Kkt. logo

Kovács és Pataki Könyvelő Kkt.

Békéscsaba

A Kovács és Pataki Kkt vállalkozások és magánszemélyek részére teljes körű szolgáltatást nyújt könyvelési, adózási feladatok ellátására.
Munkánkat adótanácsadói, könyvvizsgálói és ügyvédi iroda is támogatja.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu