Csökkent az ingatlan adás-vételek száma a harmadik negyedévben a Duna House adatai szerint

2019. Október 16. 09:28

Némi megtorpanást hozott a harmadik negyedév az ingatlanpiacon, ami a tranzakciószámban és az alacsonyabb keresletben is megmutatkozott, a kereslet mintegy tíz százalékkal csökkent- közölte a Duna House kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint, bár az árak még növekednek, Budapesten már a stagnálás jelei is mutatkoznak.

Az ingatlanárak megközelítőleg 20 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, a helytől és az épület szerkezetétől függően. Vidéken 300-400 ezer forint, míg a fővárosban 500-900 ezer forint között alakult az elmúlt három hónap átlagos négyzetméterára. Budán már az adásvételek 25 százaléka 900 ezer forint feletti négyzetméteráron történt, míg Pesten ez az arány 13 százalék volt.

A legnépszerűbb kerület továbbra is Angyalföld a budapesti kerületek között, a második helyet ismét Zugló szerezte meg. A pesti kerületekben a piaci várakozásoknak megfelelően már nőtt az értékesítéshez szükséges idő, a panellakásoknál több mint 2 hónapos, a belvárosi és egyéb pesti tégla lakások esetében pedig már 3 hónap feletti értékesítési idővel érdemes kalkulálni.

Az adatok szerint az újépítésű ingatlanoknál már a főváros öt kerületében haladta meg az egy millió forintot az átlagos négyzetméterár, és további hét kerületben érdemes 700 ezer forint feletti értékkel kalkulálni vásárláskor. Budapesten az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára 857 ezer forint volt a harmadik negyedévben, amely 8 százalékos növekedés az előző negyedévhez képest.

A hitelpiaci mutatók közül nagyobb változás a hitelfedezeti mutatónál tapasztalható, erőteljesen csökkent, mivel a hiteligénylők nagyobb önerővel rendelkeztek, mint a korábbi negyedévekben. A nagyobb önerőt feltételezhetően a sikeresen felvett Babaváró támogatások ingatlanvásárlásra való fordítása is okozta.

A Duna House szakemberei szerint az őszi hónapokban dőlhet el, hogy a családvédelmi akcióterv egyes elemei milyen mértékben növelhetik az otthonteremtési célú lakásvásárlók arányát. Az ingatlanközvetítő hálózat korábbi felmérése alapján a felvett Babaváró támogatások közel 60 százalékát ingatlan vásárlásra, vagy felújításra tervezik költeni a családok, ami jelentősen növelheti a vásárlóképes keresletet.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Expert FM Könyvelőiroda Kft./ Fruzsa Melinda Margit logo

Expert FM Könyvelőiroda Kft./ Fruzsa Melinda Margit

Nyergesújfalu

Teljes körű könyvelés, bérszámfejtés, beszámoló készítés, üzletviteli tanácsadás gazdálkodás-menedzsment szakos, KKV szakirányos közgazdász végzettséggel, 18 éves mérlegképes könyvelői tapasztalattal és regisztrációval.

Selmeczi Magda logo

Selmeczi Magda

Budapest XVIII. kerület

Egyéni vállalkozók könyvelésére szakosodtam.
Bérszámfejtést külön is vállalok könyvelőirodáknak, cégeknek!

Baranyainé Tamás Szilvia logo

Baranyainé Tamás Szilvia

Győr

Teljes körű adószakértés, adótanácsadás, könyvviteli szolgáltatás, bérszámfejtés egyéni és társas vállalkozások, nonprofit szervzetek, részére szakmai felelősségbiztosítással. Cégalapítás, jogi tanácsadás ügyvédi háttérrel.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu