Július 1. - Kedvezőbbek lettek a közjegyzői díjak

2019. Július 01. 10:15

A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépett új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni.

A legfontosabb változás - a Magyar Országos Közjegyzői Kamara korábbi közlése szerint -, hogy a közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell megfizetniük azoknak, akik július 1-jét követően lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt, egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek.

A kedvezmény érvényesítéséhez a közjegyző rendelkezésére kell bocsátani az okirat írásbeli tervezetét szerkeszthető formában - ezt tipikusan a hitelintézet készíti -, és fontos, hogy a közjegyzőnek ne kelljen benne érdemi tartalmi változtatást végeznie.

A közjegyzői díj még alacsonyabb lehet, ha a hitelintézet minél rövidebbre fogja a kötelezettségvállaló nyilatkozat tervezetének szövegét, ha elektronikusan is elfogadja a közjegyzői okirat hiteles kiadmányát, valamint ha az okiratot a közjegyző irodájában írják alá.

Az új lakások építéséhez és vásárlásához igénybe vehető, államilag támogatott lakáscélú hiteleknél - például a családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódó lakáshitel esetén - lesz a legkedvezőbb a közjegyző díja, amely ebben az esetben a szokásos díj harminc százalékát sem éri el.

A nyugdíjkorhatárt betöltőknek a közjegyzői munkadíj háromnegyedét kell fizetniük a tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéseik közjegyzői okiratba foglalásáért. A díjat pedig a felére kell csökkenteni, ha az okirat írásra vagy olvasásra képtelen embernek készül, valamint ha a közjegyző kórházban fekvő betegnek készít végintézkedést vagy meghatalmazást.

A nagycsaládosoknak - amennyiben közjegyzővel készíttetik az ingatlan-adásvételi szerződést - a szokásos munkadíj háromnegyedét, az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig - ha a lakás értéke nem haladja meg az illetéktörvény szerinti értéket - a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell kifizetniük.

A közjegyzői munkadíj mértéke - ha az eljárás ügyértéke megállapítható - 200 millió forintig valamennyi ügyértéksávban szerződések esetén 4500 forinttal, nem peres eljárások esetén pedig 2250 forinttal emelkedik. Ha az ügyérték nem állapítható meg, a munkadíjat órabérben kell számítani: az egy óráért felszámítandó munkadíj 5500 forintra nő.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Métakör kft logo

Métakör kft

Budapest XIII. kerület

Akár visszamenőleges könyvelést is vállalunk.

V plusz R Bt. logo

V plusz R Bt.

Érd

Egy vállalkozásban a döntések meghozatalához a legfontosabb, hogy legyen információ: mi a választási lehetőség, és mi a következmény, hatás.
Egy könyvelő többet is tehet, mint utólag feldolgozza a számlákat, bizonylatokat.
Rugalmassággal könnyítjük az együttműködést!

HÍVJON KFT. logo

HÍVJON KFT.

Őrbottyán

Több, mint tíz éves szakmai tapasztalattal, egyénre szabott szerződési feltételekkel, korrekt szolgáltatással várjuk ügyfeleinket. Adótanácsadás, pályázatírás, adóhatóság előtti képviselet,

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu