Agrárkutatási központ: több száz milliárdos tartalékot jelentenek a precíziós technológiák az agráriumban

2019. Május 29. 08:39

Évi 300-350 milliárd forinttal, 10-15 százalékkal is növelhető a magyar agrárium kibocsátása a precíziós technológiák széles körű alkalmazásával.

A precíziós gazdálkodással szakértők szerint évente Nyugat-Európában hektáronként 25-30 ezer forinttal nagyobb eredmény érhető el szántóföldi művelésben, és ez az összeg Magyarországon elérheti a 65-70 ezer forintot is, mivel a bázis alacsonyabb a nyugat-európainál.

Ez az összeg a szántóföldi növénytermesztésben majdnem annyi, mint amennyit területalapú, vagy állatalapú támogatásból évente kapnak a gazdák.

Folyamatos a presszió tehát a termelőkön, hogy a technológiai színvonal emelésével tartsanak lépést a kor követelményeivel, ebben a versenyfutásban kiemelt szerepet játszik a NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) kutatási, fejlesztési és minősítési tevékenységével.

Céljuk a digitalizáció komoly térhódításának elősegítése 5-8 éven belül a magyar agráriumban.

Számos konferenciát szerveznek, hogy a technológiai újításokról pontos információkat kapjanak az érdeklődők.

Erre azért is van nagy szükség, mert a rohamléptékű technológiai megoldások gyakorta megelőzik a jogi szabályozást.

Nem a precíziós gazdálkodásra történő átállás költsége a komoly tétel, hanem az a deficit, amelyet annak hiánya évről évre okoz az ágazatban.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

MrSoft Kft logo

MrSoft Kft

Budapest IX. kerület

Minőségi, határidőre könyvelés, 21 éves válalkozási gyakorlat, megbízhatóság, pontosság, reális áron.

Ráczné Zöld Tünde logo

Ráczné Zöld Tünde

Ostoros

Gyorsan, pontosan, rugalmasan dolgozom! Mindezt nagyfokú precizitással, a háttérben felelősségbiztosítással!
Egyéni vállalkozók, társaságok, nonprofit szervezetek könyvelését, bérszámfejtését, megegyezés alapján adminisztrációját vállalom!

Tax-Orientation Consulting Kft logo

Tax-Orientation Consulting Kft

Budapest XIV. kerület

Legrégebbi ügyfelünknek 20 éve mi végezzük a könyvelését és a kapcsolódó egyéb ügyeit. 13 éve társasági formában, könyvelő irodaként működünk. Társaságunk teljes körű szolgáltatást nyújt. Könyvelés - bérszámfejtés - TB ügyintézés - képviselet a hatóságok előtt - rendszeres és eseti adótanácsadás, szükség szerint munkavédelmi, munkaügyi és munkajogi képviselet is.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton