Július 15-ig lehet nevezni a 2019-es 100 szóban Budapest pályázatra
2019. Május 10. 09:52
Július 15-ig lehet nevezni a 2019-es 100 szóban Budapest pályázatra.
A legfeljebb 100 szavas, Budapesthez kapcsolódó történeteket online, a budapest.in100words.eu internetes oldalon keresztül, valamint postai úton lehet beküldeni. A pályázat mindenki számára nyitott, egy pályázó legfeljebb öt történettel nevezhet.
A legjobb 100 történet zsebkönyvben jelenik meg, a legjobb tizenkettőt pedig kortárs művészek illusztrálják. Az alkotásokból a CAFe Budapest Fesztiválon lesz kiállítás, amelynek megnyitóján három írás megzenésített változata is elhangzik. Az első három helyezett 75, 50 és 25 ezer forint pénzjutalomban részesül.
A 18 éven alattiak kategóriájának legjobbjait külön is díjazzák - emelte ki Kobrizsa Ádám a sajtótájékoztatón.
A beérkezett írásokat négytagú zsűri - Székely Kriszta rendező, Jakab Juli dramaturg-színésznő, Nagy Dániel Viktor színész és Busa Pista előadóművész - bírálja el anonim rendszerben.
Székely Kriszta hangsúlyozta: nagyon nehéz 100 szóban összefoglalni valamit, de amikor sikerül, mert az ember rá van kényszerítve, hogy csak a dolgok esszenciáját ragadja meg, közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.
A legszebb a 100 szóban Budapest pályázatban, hogy teljesen kortalan, bárki jelentkezhet a fiataloktól az legidősebbekig.
A pályázat ötletét a chilei Santiagóból vették, ahol 16 éve indult el egy hasonló kezdeményezés. A 100 szóban Budapest pályázatot először 2014-ben rendezték meg, az ötletet a kezdetektől támogatja a Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ (BFTK). 2018-ban mintegy 1400 pályázat érkezett a felhívásra.
Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a pályázatra minden évben rengeteg jó, frappáns, humoros vagy éppen szívfakasztó írás születik.
Forrás: MTI
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Tax Nominee Kft
Szeged
Könyvelő irodánk 2004. óta működik Szegeden. Vállaljuk egyéni vállalkozók, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok számviteli és adózási feladatainak teljes körű ellátását, precíz jogi háttérrel és több éves szakmai tapasztalattal rendelkező jogi szakemberrel.
Vállaljuk továbbá a vállalkozások és cégek teljes körű bér és munkaügyi feladatainak ellátását is, több éves szakmai gyakorlattal rendelkezünk a munkaerő kölcsönzés területén is.
VIZSU-TAX Kft.
Szeged
Könyvelés, bérszámfejtés, adótanácsadás. Közreműködés vállalkozások indításában folyamatos tanácsadással, adóminimalizálással, teljes körű ügyintézéssel.
HeLMan Iroda Kft.
Budapest XIII. kerület
Tax and accounting services with an audit background. I work for foreign-owned companies with 25 years of experience.
All administrative tasks in one place, easily accessible near the city center of Budapest, in the XIII. district near Lehel Square or in the I. district of Buda.



