A szabályozás szabhat gátat a digitalizációs technológiák még szélesebb körű elterjedésének

2019. Április 25. 09:05

Dinamikusan fejlődik a digitális gazdaság alapját jelentő hazai IKT (információs és kommunikációs technológiák) szektor – derül ki a KSH frissen közzétett felméréséből.

A vállalatok növekedését elsősorban az uniós források és a kedvező adózási feltételek segítik. A további bővüléshez azonban a cégeknek meg kell felelniük a folyamatosan változó szabályozási környezetnek is.

Látványos fejlődésen ment keresztül a hazai infokommunikációs szektor az elmúlt években.

Az ágazatban működő vállalkozások értékesítésből származó nettó árbevétele évente átlagosan 5,7 százalékkal emelkedett 2013 és 2017 között, míg a vizsgált időszak végén elérte a közel 8 ezer milliárd forintot.

A szektor beruházásai 2013 óta évente átlagosan 19 százalékkal emelkedtek.

A dinamikus fejlődést az uniós források szélesebb körű felhasználása is segítette, ezért míg hét éve összesen 200 milliárd forint beruházási értéket mértek, addig 2017-re  ez az összeg már 407 milliárd forintra bővült.

A vizsgált időszakban az ágazatban működő kis- és középvállalkozások száma is jelentős mértékben, közel 28 százalékkal emelkedett, így a kutatás kezdetekor mért, alig 27 ezerhez képest két éve már több mint 34 ezer vállalkozást számláltak.

A növekedéshez a kedvezményes adózási konstrukciók nagy mértékben hozzájárultak.

„Az ágazat erőteljes növekedésének hatására egyre nagyobb mértékben alkalmaznak a cégek digitális technológiákat”.,

„Az átalakulás fokozott figyelmet igényel a vállalatok részéről, ugyanis a szektor bővülésével párhuzamosan

Európa szerte szigorodik a szabályozási környezet is. Példaként említhető a hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó NIS direktíva bevezetése vagy a személyes adatok védelmére irányuló GDPR rendelet.

Ezeknek az adatvédelmi szabályoknak és IT biztonsági követelményeknek a bevezetése sokszor nem megoldható házon belül, ezért szükségessé válhat külső szolgáltatók bevonása a folyamatokba”.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Rentabilitás Kft logo

Rentabilitás Kft

Békéscsaba

A Rentabilitás Kft. több mint 35 éve végzi tevékenységét könyvviteli és tanácsadási területen. A társaságunk fő célja egy olyan szakértő csapat létrehozása, amelynek nem létezik megoldhatatlan számviteli vagy adózási feladat. Az ügyfélélményen alapuló visszajelzések számunkra azt mutatják, hogy a vállalkozók olyan könyvelőirodát keresnek ahol a szakértelem az elsődleges mérce. Ennek az elvárásnak igyekszünk minden nappal egyre jobban megfelelni.

Bakosné Jenőfi Márta logo

Bakosné Jenőfi Márta

Süttő

Ha nyugodtan akarsz aludni, a lehető legkevesebbet fizetni, akkor válassz engem.

Garasos Kft logo

Garasos Kft

Gyál

Cégünket 1990-ben alapítottuk „Garasos” Ügyviteli Szolgáltató Bt-ként, majd 1995-ben alakultunk át Kft-vé.
A tulajdonosok több évtizedes nagyvállalati számviteli pénzügyi és munkaügyi gyakorlattal rendelkeztek már az indulásnál is.
Az elmúlt évtizedek alatt egy ütőképes csapat nőtt fel, amely profi a számviteli szolgáltatások területén.
Megbízóink elégedett nyilatkozatai alapján megalapozottak a részletes állításaink

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu