A plázákban nyújtanak segítséget a NAV szakemberei az szja-bevalláshoz
2019. Április 11. 11:16
Az szja-bevallás benyújtási határidejéig országszerte több plázában és hipermarketben is várják az ügyfeleket a NAV munkatársai, akik az szja-bevallással kapcsolatos teendőkben segítenek.
Budapesten és 11 megyében rögtönzött ügyfélfogadási helyeken várják az ügyfeleket a szakemberek.
Az ideiglenes ügyfélfogadási helyeken bárki jóváhagyhatja a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, leadhatja papíralapú személyijövedelemadó-bevallását, ügyfélkaput nyithat, sőt, a NAV munkatársai az 1+1 százalék elektronikus felajánlásában is segítenek.
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető netes felületen.
A NAV felhívta a figyelmet arra is, hogy május 20-án éjfélig lehet rendelkezni az adó 1+1 százalékáról is.
Akik netán elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében vagy a felajánlásban, azok hívhatják a NAV infóvonalát is a 1819-es telefonszámon.
Forrás: MTI
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Topcount Számviteli és Ügyviteli Szolgáltató Kft.
Szeged
Cégünk, a Topcount Számviteli és Ügyviteli Szolgáltató Kft. (adószám: 23163197-2-06), családi vállalkozásban működik. Profilunk közé tartozik termelő üzemek, szolgáltatók, nonprofit szervezetek, egyéni vállalkozók könyvelése, egyedi informatikai rendszerekkel történő kiszolgálása. Nagy gyakorlattal rendelkezünk betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, egyéni vállalkozók, adószámos magánszemélyek, nonprofit társaságok számviteli szolgáltatása területén.
Konprog Team Kft
Budapest XI. kerület
Szeretné biztos kezekben tudni könyvelését?
Nem szeretne a számlákkal, papírokkal, pénzügyi kivonatokkal bajlódni? Biztos hátteret szeretne vállalkozásának?
Úgy érzi, hogy jelenlegi könyvelője nem törődik Önnel megfelelően? Szeretné a pénzéért az elvárható legjobb szolgáltatást megkapni?
Legyen Önnek is egy jó könyvelője!
Amit ajánlunk: Precíz, pontos, megbízható munka. Biztos tudáson alapuló, személyre szabott tanácsadás, folyamatos kapcsolattartás, hatékony probléma megoldás. Kedvező árak.
Döményné Halász Éva
Dunaújváros
Miért kell egy jó könyvelő?
Mert egy jó könyvelő mellett a cég vezetője idejét, energiáját a vállalkozás legfontosabb céljára, a bevételszerzésre tudja fordítani.
Egy jó könyvelő több módon segíti a cég vezetőjét. Nemcsak könyvel, hanem tanácsot is ad, hogy a vállalkozás elszámoljon minden költséget, amit el lehet, de semmi olyat ne számoljon el, amiért egy ellenőrzés során büntetés járhat. Naprakészen tartja a vállalkozás nyilvántartásait. A jó könyvelő időben, nemcsak napokkal a fizetési határidő előtt tájékoztatja a vállalkozás vezetőjét, hogy mik az esedékes adó-, és járulékfizetési kötelezettségei.