Hétfőtől hónapokra lezárják a letenyei közúti határátkelőt

2019. Március 18. 09:11

A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet, minden járművet - köztük a kamionokat is - az autópálya-átkelőre terelnek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint a híd átépítésének ideje alatt kizárólag a Letenye-Gorican autópálya-határátkelőhelyet használhatják a személy- és tehergépjárművek, valamint az autóbuszok.

Alternatív, elkerülő útvonalként Horvátország felé a barcsi közúti határátkelőhelyet ajánlják, amelyet tehergépjárművek súlykorlátozás nélkül használhatnak, vagy a berzencei közúti határátkelőhelyet, ahol a tehergépjárművekre 20 tonnás súlykorlátozás érvényes.

A másik lehetséges elkerülő útvonal az M70-es autóút Szlovéniába vezető szakasza - ezen keresztül az Isztriai-félsziget is elérhető -, a rendőrség azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ezen az útvonalon útépítési munkálatok folynak, ezért torlódásokra kell számítani.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról is tájékoztatást adott, hogy tavaly a nyári három hónap alatt mintegy 3,5 millió utas átléptetését végző letenyei autópálya-átkelőn a nyár első felében torlódásokra kell számítani a megnövekedő forgalom miatt.

A lezárt közúti határátkelőről - eddig kizárólag ezt vehették igénybe a teherjárművek - a kamionokat is az autópályára terelik, ezért itt mindkét irányba újabb sáv megnyitásával igyekeznek a forgalmat átengedni.

A zalai rendőrség jelezte azt is: ezen a határátkelőn egyre nagyobb az autóbusz-forgalom, ugyanis utazási irodák kínai, illetve dél-koreai turistáknak olyan európai buszos kör­utakat szerveznek, amelyek általában a prágai repülőtérről indulnak és Letenyén keresztül viszik az ázsiai utasokat tovább dél felé.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Conto-Lab Könyvelői Kft. logo

Conto-Lab Könyvelői Kft.

Budapest XX. kerület

Cégünk kiemelt figyelmet fordít Partnereire, legyen szó akár egy néhány bizonylatos egyéni vállalkozóról, akár egy nagyobb árbevételű több száz bizonylattal működő cégről. Célunk, hogy szakmai tudásunkat felhasználva magas szintű számviteli, pénzügyi, munkaügyi szolgáltatást nyújtsunk az Ön cége számára, ezáltal szeretnénk hozzájárulni üzleti sikereihez.

DNZ Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. logo

DNZ Számítástechnikai és Szolgáltató Kft.

Székesfehérvár

Társaságok és egyéni vállalkozók teljes körű könyvelésével, bérszámfejtésével foglalkozunk. Amit nyújtunk: a feladatok megoldása rövid határidővel megbízhatóan és reális áron.

KCA Számviteli Szolgáltató és Adótanácsadó Kft logo

KCA Számviteli Szolgáltató és Adótanácsadó Kft

Gödöllő

KÖNYVELÉS - CONTROLLING - ADÓTANÁCSADÁS
Szeretné, ha egyedi igények szerint felépített havi jelentést kapna kézhez, cége aktuális helyzetéről? Használja azokat az információkat, melyek könyvelője birtokában vannak!
Alakítsa át teljesen az adminisztrációs folyamatait, hogy valóban szemmel tarthassa cége pénzügyeit!

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Egyénivállalkozó