ÉVOSZ: az építőipari balesetek modernebb gépekkel, munkavédelmi képzésekkel előzhetők meg

2019. Március 01. 09:45

Az építőipari cégeknek a munkabalesetek megelőzése érdekében gépeik korszerűsítésével párhuzamosan a dolgozóik munkavédelmi képzésére is nagy hangsúlyt kell helyezniük, különösen igaz ez a mikro- és a kisvállalkozásokra.

A projekt egyfajta tájékoztató kampányként szolgált, amelyben a pályázat megvalósítói rendezvényeken és képzéseken ismertették a munkavédelem, a munkahelyi egészség és biztonság fontosságát, illetve munkavédelmi tájékoztató kiadványokat is készítettek.

A rendezvényeken, valamint a képzéseken, amelyeket Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Zalaegerszegen tartottak, körülbelül 1000 építőiparban tevékenykedő munkáltatóval és munkavállalóval kerültek kapcsolatba.

Ezt a típusú munkavédelmi tájékoztató kampányt minden évben meg kellene tartani. Mindezt azzal indokolta, hogy 2018-ban az első háromnegyed évben sem csökkent az építőiparban bekövetkezett súlyos és halálos balesetek száma.

A Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztályának jelentése szerint 2018. első háromnegyed évében az építőiparban 609 munkabaleset történt, ezek közül 17 volt halálos kimenetelű. Nemzetgazdasági szinten a vizsgált időszakban 16 227 munkabaleset történt, amelyek közül 56 végződött halállal.

A szakszövetség elnöke szerint a munkabalesetek azzal magyarázhatóak, hogy az építőiparnak az elmúlt 2 évben 50 százalékkal nőtt a teljesítménye és 80 ezer emberrel többet foglalkoztat, mint 2013-ban, amikor az ágazat foglalkoztatási mélyponton volt.

Ráadásul az ágazatba érkezett 80 ezer ember többsége korábban egyáltalán nem állt kapcsolatban az építőiparral, azaz a legalapvetőbb munkavédelmi szabályokat sem ismerik.

Ezen felül a cégek által használt elöregedett, sérült gépek is problémát jelentenek.

Az építőipar helyzetéről megjegyezte, ma Magyarországon 101 ezer építőipari vállalkozás működik, 98 százalékuk pedig mikrovállalkozás.

Mindez azért fontos, mert a tájékoztató kampány ideje alatt gyűjtött tapasztalatok szerint pont a mikro- és a kisvállalkozóknál szerezték a legtöbb negatív tapasztalatot, amelyek főként abból fakadtak, hogy sem a munkaadó sem a munkavállaló nem ismerte a munkavédelmi előírásokat.

A szakszövetség elnöke felidézte, "A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban" című projekt az ÉVOSZ, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével, valamint az Építő-, Fa-, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével közösen konzorciumi formában valósult meg.

A konzorciumi tagok a projektet, amely 2017. szeptember 1-jétől és 2019. február 28-ig tartott, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban elnyert 77,56 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósították meg.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

DKONT BT. logo

DKONT BT.

DUNAÚJVÁROS

Számviteli, adózási szolgáltatásokat nyújtunk teljes körüen, pontosan, megbízhatóan, 10 éves tapasztalatta.

Imre Lajosné egyéni váll. logo

Imre Lajosné egyéni váll.

Debrecen

Regisztrált mérlegképes könyvelőként végzem a könyvelési, bérszámfejtési, adótanácsadói tevékenységet.Vállalom egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k, nonprofit szervezetek, társasházak és utazási vállalkozások könyvelését.
Könyvelői felelősség biztosítással rendelkezem.

NYLSOFT Informatikai Bt. logo

NYLSOFT Informatikai Bt.

Budapest XIII. kerület

Cégünk vállalja vállalkozása teljes körű könyvelését, bérszámfejtését, statisztikáinak, bevallásainak elkészítését és adatszolgáltatási kötelezettségeinek elküldését, képviseletének ellátását a NAV előtt. Elkészítjük éves - vagy igény szerint évközi - megfelelő beszámolóját és szabályzatait. A kapott információk, bizonylatok alapján gazdálkodásában tanácsokkal segítünk.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton