Közjegyzői kamara: tévhitek miatt húzódik el sok hagyatéki ügy

2019. Február 14. 14:03

Sok a félreértés és a tévhit a hagyatéki eljárások körül, gyakran emiatt húzódnak el az ilyen ügyek.

A közlemény szerint évente több mint félmillióan vesznek részt Magyarországon közjegyző előtt hagyatéki eljárásban.

A mintegy 120 ezer eljárás 90 százaléka fél éven belül lezárul, de az ügyek egy része akár egy éven túl is elhúzódik.

Az 500 ember részvételével januárban készített online kutatás azt mutatta: a magyarok 75 százaléka tévesen úgy tudja, hogy az örökség és az örökösök felkutatása a hatóságok dolga, holott az örökösök feladata közreműködni a minél pontosabb hagyatéki leltár elkészítésében, és az ő felelősségük, hogy a hagyatéki tárgyalásig előkerüljön az összes örököstárs.

A válaszadók mindössze harmada tudta, hogy az örökösök egymással és a hitelezőkkel is megegyezhetnek a hagyatéki tárgyaláson, és azzal is kevesen vannak tisztában, mit tehetnek és mit nem az eljárás lezárása előtt az elhunyt vagyonával.

A közjegyzők tapasztalata szerint Magyarországon egyre több - minden hetedik - hagyatékot terhel hitel, ezért ma már a túlnyomó többség (89 százalék) tisztában van azzal, hogy a leltárban fel kell tüntetni az adósságokat is.

Arról azonban csak a válaszadók 34 százalékának volt információja, hogy az örökösöknek lehetőségük van a hagyatéki eljárás során megegyezni a hitelezőkkel.

A válaszadók valamivel több mint fele (57 százalék) volt tisztában azzal, hogy a hagyaték átadása előtt csak akkor veheti fel az örökhagyó bankszámláján szereplő összeget, ha haláleseti kedvezményezettként van megjelölve, az örökhagyó életében adott meghatalmazás a halállal hatályát veszti.

A hagyaték tárgyát képező ingatlanokkal kapcsolatban csak kevesen (17 százalék) tudják azt, akár már az eljárás ideje alatt el lehet kezdeni azok értékesítését - például az adásvételi szerződés is elkészülhet -, azzal, hogy a szerződés hatálybalépése a hagyaték átadásától függ.

A közjegyzők szerepét illetően is sok a félreértés: a megkérdezettek egyharmada úgy gondolja, hogy ha az örökösöknek nem sikerül egyezségre jutniuk az eljárás során, akkor a közjegyző határoz a hagyaték sorsáról, holott ilyenkor csak bírósági eljárásban születhet döntés.

A hagyatéki eljárás során ugyanakkor lehetőség van arra, hogy az örököstársak - akár a végakarat tartalmától függetlenül vagy a törvényi rendelkezésektől eltérően - megegyezzenek egymással.

A válaszadók 35 százaléka tudta csak, hogy ha vita van az örökösök között és nem tudnak megegyezni, akkor csak bíróság előtti perben dönthető el, hogy kit mi illet a hagyatékból.

Az örökösök sokat tehetnek a hagyatéki eljárás mielőbbi lezárásáért, a többi között azzal, ha alaposan feltérképezik, milyen vagyontárgyak maradtak az elhunyt után.

Az is gyorsíthatja az eljárást, ha az örökösök már a tárgyalás előtt egyeztetnek arról, hogyan osztanák fel egymás között a vagyont, vagy ha mindannyian lemondanak fellebbezési jogukról.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

CSOKMA Kft. Könyvelőiroda logo

CSOKMA Kft. Könyvelőiroda

Nagykanizsa

Cégünk fő profilja a könyvelés és ehhez kapcsolódó szolgáltatásrendszer. Széles körű adózási és számviteli ismeretekkel állunk minden tisztelt Ügyfelünk rendelkezésére. A cél megvalósítása érdekében – ügyvéd, könyvvizsgáló, pályázatíró – partnereink bevonásával komplex szolgáltatást tudunk biztosítani Önnek!

Callidus Könyvelési és Adótanácsadó Kft. logo

Callidus Könyvelési és Adótanácsadó Kft.

Budapest

Ügyfélcentrikus szolgáltatás, egyéni igények figyelembe vételével. Megbízható valós képet adunk cégéről.
Gazdasági társaságok, teljes körű könyvelését, számviteli feladatok ellátását, teljes képviselettel vállaljuk.

Alfa Könyvelőiroda Kft. logo

Alfa Könyvelőiroda Kft.

Tököl

Ma a "látható", tisztességesen talpon maradni kívánó vállalkozásokat igen magas adó és járulék teher sújtja! Költségeik csökkentése érdekében irodánk kidolgozott néhány könyvelői csomagot, mely hozzájárul ahhoz, hogy az Ön cége valóban csak annyit fizessen a könyvelésért, amennyi az általunk elvégzett munkáért jár! 12 éves szakmai tapasztalattal, naprakész, pontos, precíz munkával, korrekt tájékoztatással várjuk régi és új ügyfeleinket!

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton