A budapesti lakásárak növekedése nemzetközi összehasonlításban a harmadik leggyorsabb volt a tavalyi 3. negyedévben

2019. Január 10. 09:27

A budapesti lakásárak növekedése nemzetközi összehasonlításban a harmadik leggyorsabb volt tavaly a harmadik negyedévben - derül ki a Knight Frank globális lakáspiaci indexéből, amely világszerte 150 városban hasonlította össze az ingatlanárak emelkedését 2017 harmadik negyedéve és 2018 harmadik negyedéve között.

Az elemzés szerint, amelynek az eredményeit a Duna House juttatta el az MTI-nek szerdán, tavaly a harmadik negyedévben 19 százalékkal nőttek a lakásárak Budapesten az előző év azonos időszakához képest.

Ennél nagyobb mértékben csak a kínai Hszianban és az indiai Ahmedabadban nőttek az ingatlanárak a vizsgált időszakban.

A Knight Frank listájának első 10 helyezettje között Európából Budapest mellett Portó, Rotterdam és Amszterdam kapott még helyet.

A szomszédos fővárosok közül Zágráb 11,5 százalékos áremelkedéssel a lista 16. helyén zárt, Bukarest pedig az 56. helyen áll, mivel a román fővárosban csupán 5,6 százalékos növekedést mértek.

Az index számításához a Knight Frank a hivatalos állami statisztikákat és a központi bankok adatait használta fel, azaz Magyarország esetében a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank adatait vizsgálta.

A Duna House a közleményben hozzátette, hogy saját adatai alapján régiós szinten Budapest belvárosában tavaly kedvezőbb áron lehetett ingatlant vásárolni, mint Bécsben, Prágában vagy Varsóban.

Míg Budapest belvárosában 2018-ban a lakások négyzetméterára elérte a 850 ezer forintot, ez a szám Varsóban 865 ezer forintra, Prága belvárosában 1 millió 435 ezer forintra nőtt, míg Bécs belvárosában a lakások négyzetméterára meghaladta a 2 millió forintot.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Mobilkont KFT logo

Mobilkont KFT

Érd

A vállaltirányítástól a könyvvitelig teljes körű ügyviteli megoldások egy kézből

Szivárvány Kontó Kfc. logo

Szivárvány Kontó Kfc.

Domoszló

Színvonalas könyvelés korrekt áron!!!

Duo-Ász Könyvelő Iroda logo

Duo-Ász Könyvelő Iroda

Aszód

Irodánk vállalja egyéni és társas vállalkozások, alapítványok, egyesületek, társasházak teljes körű könyvelését, bér-tb-munkaügyi ügyintézését, alakulásban való közreműködést, NAV-Tb előtti képviseletet, bevallások határidőben való beküldését az iroda ügyfélkapuján keresztül és adó-üzletviteli tanácsadást.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Egyénivállalkozó