Nem lanyhul a lakásépítési kedv

2018. November 07. 09:22

A KSH kedden tette közzé, hogy az első három negyedévben 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655 volt, 6,2 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.

A kedden megjelent adatokat kommentálva Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője elmondta: továbbra is fokozott lakásépítési kedv jellemzi a magyar piacot.

Jó hatással lehet a lakásépítésekre, hogy a kedvezményes lakásépítési áfa körüli bizonytalanság eltűnhet a piacról, így várhatóan 2019 után sem állnak le a lakásépítések.

A lakásépítési engedélyek száma a szerény csökkenés ellenére még mindig magasnak mondható.

A visszaesésben azonban szerepet játszhat, hogy az építők a már megkezdett beruházásokra koncentrálnak és újakat még nem terveztek a harmadik negyedévben.

A 2019 végén szerkezetkész állapotú társasházak lakásaira is vonatkozik majd a kedvezményes áfakulcs, emiatt a következő negyedévben a lakásépítési engedélyek száma tovább emelkedhet.

Az idén 20 ezer új lakást adhatnak át, ami 8 éves rekordot jelent, és azt mutatja, hogy a lakásépítések száma a válság előtti szintet közelíti.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) közleménye szerint a lakásépítések számának további növelése elengedhetetlen a lakásállomány minőségi megújításához.

Ha a megszűnő kedvezményes áfa, illetve egyéb kivezetett támogatások helyett nem fogad el az Országgyűlés ezekkel egyenértékű új ösztönzőket, akkor a lakásépítési számok ismét drasztikusan esni fognak.

Még a jelenlegi lakásépítési számok is csak a lakásállomány 300 évente történő megújulásához elegendőek, az indokolt megújulási ütemhez évi 43 ezer lakást kellene építeni.

Az egyesület szerint az építőipari fellendülés fenntartásának, valamint az otthonteremtési feladatok kezelésének elengedhetetlen feltétele, hogy megszülessen egy hosszú távra előretekintő kormányzati lakásprogram és egy azzal összhangban álló építésstratégia.

Emellett szükség van egy felelős kormányzati szereplőre, aki átfogja és koordinálja e program megvalósítását.

Az elmúlt két évben - a lakásáfa csökkentése és a csok kiterjesztésének bejelentése óta eltelt időszakban - több mint megháromszorozódott a lakásépítési engedélyek és kétszeresére nőtt a lakásátadások száma.

Az elemző az idei év hátralevő részében és jövőre jelentős átadási hullámra számít, mivel a kedvezményes lakásáfa 2019. év végi kivezetése erősen behatárolja a lehetőségeket.

Év végén és jövőre várható lakásátadási hullám mellett az irodaépítések, az ipari és logisztikai beruházások, a tisztán állami és uniós támogatású projektek felfutásával idén a gazdasági növekedés gyorsulására számít.

A lakásátadások száma idén és jövőre a fővárosban meghaladhatják a 10 ezret, országosan pedig a 25 ezret.

A kivitelezéseket ugyanakkor hátráltatja a munkaerő- és kapacitáshiány, egyes tervezett társasház beruházásokat már visszavontak, így feltehetően nem épül annyi lakás, mint ahány engedély kiadására sor került.

2020-ban jelentősen visszaeshetnek a lakásépítések, amit csak részben ellensúlyozhatnak a kormány által tervezett családtámogatási ösztönzők.

Az elemző szerint a válság előtti teljesítményhez, és  a lakásmegújítás kívánatos mértékéhez képest a lakásépítések még messze elmaradnak.

A válság előtt évente 35-40 ezer lakást adtak át.

Tavaly összesen közel 14,4 ezer lakás épült, ami 1000 lakosra 1,5 lakás építését jelenti, míg az európai átlagos érték 3-3,5 lakás.

A hazai lakásállomány százévenkénti megújításához is évente 35-40 ezer lakás építésére lenne szükség.

Az OTP Ingatlanpont is üdvözölte, hogy tovább élénkül az újlakás piac, több rekord is megdőlt, a kiadott építési engedélyek számában ugyanakkor a következő negyedévekben sem várnak felívelést.

A megépülő lakások száma viszont tovább nőhet, mivel folyamatosan adják át az elmúlt három évben tömegével elkezdett lakásokat.

Az építkezések hivatalos befejezését mutató használatba vételi engedélyek száma 2019 után is, egy ideig még magas maradhat nem csak az építési idők elhúzódása miatt, hanem azért is, mert egy néhány héttel ezelőtti döntéssel a lakásépítők egy kis haladékot kaptak az építkezések befejezésére.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Bánfi Könyvelőiroda logo

Bánfi Könyvelőiroda

Nagyszénás

Bevételét adókra, járulékokra,bírságokra költené? Akkor rossz helyen jár... Bevétele jelentős részét megtartaná? Forduljon hozzánk bizalommal !!

Taxnation Könyvelőiroda logo

Taxnation Könyvelőiroda

Törökbálint

Könyvelés, bérszámfejtés, adminisztráció a cégalapítástól.

Tax Nominee Kft logo

Tax Nominee Kft

Szeged

Könyvelő irodánk 2004. óta működik Szegeden. Vállaljuk egyéni vállalkozók, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok számviteli és adózási feladatainak teljes körű ellátását, precíz jogi háttérrel és több éves szakmai tapasztalattal rendelkező jogi szakemberrel.
Vállaljuk továbbá a vállalkozások és cégek teljes körű bér és munkaügyi feladatainak ellátását is, több éves szakmai gyakorlattal rendelkezünk a munkaerő kölcsönzés területén is.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Egyénivállalkozó