Ombudsman: sérti a látássérült emberek jogait a nyilatkozattételről szóló rendelkezés

2018. Április 18. 09:56

Székely László ombudsman szerint sérti a vak és látássérült emberek önrendelkezési jogát, általános cselekvési szabadságát, ezáltal a minden embert egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való jogot az a rendelkezés, amely írásra vagy olvasásra képtelen ember jognyilatkozatán alapuló ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez kötelezően és kizárólagosan a nyilatkozat közokiratba foglalását írja elő.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala keddi közleménye szerint egy, a látássérültek érdekképviseletével foglalkozó civil szervezet panaszlevélben aggályosnak nevezte, hogy a törvény értelmében a vak vagy látássérült embernek meg kell hatalmaznia valakit, hogy ingatlan-adásvételi szerződését a nevében aláírja.

Székely László ombudsman vizsgálatot indított, amelynek során a földművelésügyi és az igazságügyi miniszter azzal érvelt, hogy a látássérült emberek nyilatkozattételkor jobban ki vannak téve a megtévesztés vagy a tévedés veszélyének, mint mások.

A közokirati forma az ő érdekeiket szolgálja, mert teljes mértékben bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját.

A közjegyző a jognyilatkozatok létrejöttekor teljes körű és pártatlan jogi tájékoztatást is nyújt a jogi szabályozásról, a várható jogkövetkezményekről, illetve feltárja az ügyfél akaratát, és ez az írásra vagy olvasásra képtelen emberek esetében különös jelentőséggel bír.

Az alapvető jogok biztosa egyetért azzal, hogy a közjegyzői eljárás szabályai biztonságot és védelmet biztosítanak az írásra, illetve olvasásra képtelen emberek nyilatkozattételéhez.

Ennek ellenére javaslatot tett egy másik nyilatkozattételi lehetőségre, egy ügyvéd által ellenjegyzett, egyben meghatározott garanciális tartalmi elemeket magában foglaló magánokirati formára is, amely az érintettek döntése alapján, saját szempontjaik önálló mérlegelése mellett adott esetben nekik kedvezőbb lehet.

Ez a közokirati formánál elvi szinten nagyobb, de még ésszerű mértékű kockázatot jelent.

Az ombudsman az alaptörvény emberi méltóság védelmét rögzítő cikkére, valamint a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre és az ahhoz kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyv idevágó rendelkezéseire hivatkozva felkérte a földművelésügyi minisztert és az igazságügyi minisztert, hogy - a fogyatékossággal élő emberek érdekeit szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtását koordináló emberi erőforrások miniszterével együttműködve - fontolják meg egy új szabályozás kialakítását.

Ez lehetővé tenné, hogy a vak és látássérült - illetve írásra vagy olvasásra egyéb okból nem képes - emberek önrendelkezési jogukat és döntési szabadságukat megőrizve rendelkezhessenek arról, hogy közokirati formában teszik-e meg az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozataikat, vagy egyéb, az érintettek jogainak és érdekeinek, valamint az ingatlanforgalom biztonságának védelmére egyaránt alkalmas okirati formát választanak.

A közlemény szerint az ombudsman azt is javasolta a két miniszternek, hogy ha lehetségesnek és szükségesnek látják, felvilágosító kommunikációs kampánnyal vagy hasonló intézkedésekkel széles körben ismertessék az érintettekkel a közjegyzői eljárás előnyeit, illetve vizsgálják meg, miként lehet ösztönözni az ilyen eljárás igénybevételét.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Cauldron Ügyvitel logo

Cauldron Ügyvitel

Sopron

Sokat gondolkodtunk annak idején, hogy vállalkozásunkat miként inditsuk úgy, hogy 15 - 20 éves, vállalati környezetben szerzett naprakész tudásunkkal valami újat adjunk a piacon a vállalkozások számára. Támogassuk őket a gazdasági döntéseikben, segitsük gazdálkodásukban, elvégezzük a könyveléssel és adózással összefüggő feladataikat. Klasszikus ügyviteli iroda vagyunk, de szerteágazó tapasztalattal, nincs olyan terület, amit ne tudnánk lefedni, vagy, amivel még nem találkoztunk.

Egyenleg 94 Bt logo

Egyenleg 94 Bt

Miskolc

Cégünk 1994 óta foglalkozik vállalkozások könyvelésével, melynek jellemzője a pontos, megbízható. NAPRAKÉSZ könyvelés. Cégünk munkatársa Gazdasági Főiskolai képesítéssel is rendelkezik, melyet számviteli szakértő szakon végzett. Szakmai felelősségbiztosítással rendelkezünk, ezért a bizonyíthatóan általunk elkövetett hibákért anyagi felelősséget is vállalunk. vállaljuk továbbá a NAV, OEP, előtti képviseletet. Szerződésben állunk jogi szakemberekkel, akik vállalják cégek alapítását.

Small - Tax Könyvelő KFT logo

Small - Tax Könyvelő KFT

Debrecen

Teljes körű ügyintézés és képviselet .

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu