Fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság

2019. Október 16. 09:31

Fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően - értékelte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Domokos László hozzátette: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot.

A magyarországi feketegazdaság visszaesése többek között azzal is magyarázható, hogy megváltozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzésének módszertana, és az informatikai fejlesztések hatására az önadózás helyett az embereknek csak jóvá kellett hagyniuk a számukra előre megállapított személyi jövedelemadót. A gazdaság fehéredéséhez hozzájárult a nemzeti jövedelem bővülése is - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a 2017-ben előrejelzettekhez képest 2018-ban 6 százalékkal bővültek a bevételek.

Domokos László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden arra is kitért, hogy Magyarországon 2011-2012-ben még 22 százalék volt a kivetett, de be nem szedett áfa, ez a szám a jelenlegi becslések szerint 10 százalék alá csökkent. Ilyen gyorsan, ilyen nagy arányú változást egyetlen uniós tagállamban sem ment még végbe a gazdaság fehéredése szempontjából - hangsúlyozta Domokos László.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

VOZÁK GYÖNGYI logo

VOZÁK GYÖNGYI

DOROG

1993 óta foglalkozom vállalkozók és vállalkozások könyvelésével, valamint egyéb adminisztratív szolgáltatásokkal és Bérszámfejtéssel.
Magas színvonalú, korrekt szolgáltatás, vidám fiatalos csapatmunka, ügyfélközpontú kiszolgálás jellemzi irodánkat.

Beritax Kft logo

Beritax Kft

Pécs

A BERITAX Könyvelőiroda elsősorban Baranya megyei vállalkozásoknak teljeskörű számviteli szolgáltatás ellátására vállal megbízást.

Távkönyvelés lehetőségével bizalommal várjuk egyéb települések vállalkozásait is!

Érdekünk, hogy hosszú távú és eredményes munkakapcsolatot alakítsunk ki ügyfeleinkkel, és elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal.

Célunk továbbá, hogy a vállalkozások megfelelő hatékony segítséget kapjanak üzleti döntéseikhez.

Tóthné Polyánszky Éva Irén ev. logo

Tóthné Polyánszky Éva Irén ev.

Debrecen

2008-tól mint egyéni vállalkozó is dolgozom. Mérlegképes könyvelő Adótanácsadó és közgazdász vagyok. .Teljes körű könyvviteli szolgáltatás, beszámoló, szabályzatok készítése. Bérszámfejtés, bevallások készítése. Igény esetén gazdasági elemzés, kontrolling. Pályázatírás, pályázati monitoring.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu