MUISZ: kedvező szezont várnak idén a magyar utazási irodák

2019. Május 13. 14:43

A magyar utazási irodák a kiutaztatásban 4 éve megindult növekedés további bővülésére számítanak az idén, a nyári szezon első hónapjainak kapacitását már az előfoglalási időszakban eladták.

Tavaly 130 ezer magyar turista utazott Törökországba, ezen belül 58 ezren választották az Antalya régiót, átlagosan 7 éjszakára érkeztek. Az idén az eddigi foglalási adatok alapján 15 százalékkal nőhet az ide utazó magyar turisták száma. A magyarok legkedveltebb külföldi úti céljai között Törökország a 3. helyen van, Horvátország és Görögország után, a szolgáltatások magas színvonala és az ár-érték arány miatt .

Az elnök a szervezet idei feladatairól szólva elmondta, hogy egy korábbi jogszabálymódosítás miatt a beutaztatási tevékenység kikerült az engedélyköteles tevékenységek közül. Szeretnék elérni, hogy a beutaztatási utazásszervezői tevékenységet újból engedélyhez kössék a minőségi turizmus érdekében, kaució nélkül.

Fontos kérdésnek nevezte az egységes, mindenkinek kötelező felelősségbiztosítás bevezetését az utazási szakmában, a biztonság érdekében.

Az elért eredmények között kiemelte: a Pénzügyminisztérium a MUISZ jelzésére megvizsgálja a nettó számlázás megszüntetését jelentő uniós szabályozás 2020 januárinál későbbi bevezetését. Jelenleg a magyar beutaztatók nettó számlát állítanak ki külföldi partnereiknek, az uniós szabályozás kötelezővé teszi majd az áfatartalom feltüntetését.

Azt javasolták a tárcának, hogy csak akkor lépjen életbe a jogszabály Magyarországon, ha azt valamennyi uniós tagállamban egységesen bevezetik.

Ellenkező esetben ugyanis jelentős versenyhátrányt okozna a magyar beutaztatásnak.

A török turisztikai szakma vezetői a közgyűlésen arról számoltak be, hogy az országok együttműködésének fejlesztésén dolgoznak. Törökország 45 millió turistát fogadott 2018-ban, a közép-európai piacot.

Több magyar turistát szeretnének fogadni, jelentős, egyebek között reptéri fejlesztéseket terveznek.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Pálfi Rudolfné logo

Pálfi Rudolfné

Zalaegerszeg

Könyvelés, bérszámfejtés, adózás, bevallások , mérleg stb

A.D.K. Kft logo

A.D.K. Kft

Budapest III. kerület

Segítünk, hogy ne vesszen el az adózási jogszabályokban, levesszük a válláról a számviteli, adózási nyilvántartások terheit.

Beldo Team Kft. logo

Beldo Team Kft.

Budapest XVI. kerület

 Új céget alapít és könyvelőt keres?
 Ügyfélközpontú könyvelőre van szüksége?
 Hitelt szeretne, de nem tud üzleti tervet írni?
 Nem szeretne lemaradni az induló EU-s pályázati forrásokról?

Amennyiben a fenti kérdésekre legalább egyre igennel válaszol, akkor a Beldo Team Kft a megoldás!

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu