Opten: öt éves csúcson a cégalapítások száma
2019. Április 04. 08:55
Több mint 7600 új cég indult az első negyedévben Magyarországon - ez 2014 eleje óta a legmagasabb érték - ugyanakkor a cégtörlések száma is jelentősen nőtt, vagyis nem állt még helyre a stabilitás a cégvilágban.
Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója a közleményben kifejtette: cégalapítási szempontból erős volt már 2018 utolsó negyedéve is, de az idei első negyedév adata 5 százalékkal még azt is meghaladta.
A szakember szerint ugyanakkor a többi céginformációs mutatót megnézve még korai lenne stabilan növekedő cégstruktúráról beszélni.
Az első negyedévében 10 418 céget töröltek, ami több mint 13 százalékkal haladja meg a tavalyi utolsó negyedévit.
Ez drasztikus emelkedésnek számít, miután az elmúlt egy-két évben már beállni látszódtak a cégtörlési számok. Egyetlen negyedév alatt a működő cégek 2 százaléka szűnt meg.
A céginformációs igazgató szerint elméletben lehetséges a cégek egészséges cseréjéről is beszélni, de a fluktuációs indexek már hosszú évek óta magasak, és a gyakorlat azt mutatja, hogy az új alapítású cégek döntő többségben erősen köthetők korábbi vállalkozásokhoz.
Az Opten adatai szerint a felszámolások száma is tovább emelkedett, az első negyedévben 1563 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság.
Az Opten-Cégfluktuációs index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) első negyedéves értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott.
Az index megyei szinten nézve Zalában, Vasban és Veszprémben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta a vizsgált időszakban.
Forrás: MTI
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Palka Erzsébet
Kaposvár
Palka Erzsébet egyéni vállalkozó – regisztrált mérlegképes könyvelő – vagyok. Nagy szakmai gyakorlattal rendelkezem könyvelés, bérszámfejtés, munkaügyi ügyek intézése, elektronikus bevallások készítése, ügyviteli szolgáltatások terén. Van gyakorlatom pályázat írás és elszámolás ügyintézésében is. (HEFOP, TÁMOP, OFA stb.)
Soft Magic Betéti Társaság
Budapest IX. kerület
Ön könnyen lehet egy sikeres vállalkozás tulajdonosa, ha a gazdasági tevékenységet segítő feladatokat olyan emberekre bízza, akik ebben kellő gyakorlattal rendelkeznek. Mi átvállaljuk cége munkaügyi- bérszámfejtési- könyvelési- statisztikai- feladatait. Segítjük a gazdasági kapcsolatait, pénzügyi terveit, szakmai fejlődését.
Tax Nominee Kft
Szeged
Könyvelő irodánk 2004. óta működik Szegeden. Vállaljuk egyéni vállalkozók, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok számviteli és adózási feladatainak teljes körű ellátását, precíz jogi háttérrel és több éves szakmai tapasztalattal rendelkező jogi szakemberrel.
Vállaljuk továbbá a vállalkozások és cégek teljes körű bér és munkaügyi feladatainak ellátását is, több éves szakmai gyakorlattal rendelkezünk a munkaerő kölcsönzés területén is.