A foglalkoztatottsággal együtt kell javulnia a munkahelyi baleseti statisztikának
2019. Március 29. 08:58
A kormány arra törekszik, hogy a foglalkoztatottság növekedése mellett csökkenjen a munkahelyi balesetek száma.
A megfelelő munkakörülmények biztosítása alapvetően a munkaadó felelőssége, de a törvényhozásnak, a kormányzatnak és az államigazgatásnak fontos feladata van a szabályozás és az ellenőrzés során.
Az államtitkárság ehhez azzal járul hozzá, hogy "a legjobb tudásuk szerint adják meg a szakmai útmutatásokat a helyi kollégáknak".
A cél teljesen egyértelmű, hogy biztonságos körülmények között tudjanak a munkavállalók dolgozni, mert ez a siker garanciája.
Az államtitkár arra az ellenzéki kritikára, hogy nem csökkent nagyobb mértékben a munkabalesetek száma elmondta, 2010 óta csaknem 800 ezerrel nőtt a munkavállalók száma, ennek köszönhetően a balesetek száma arányában csökkent.
Az államigazgatás munkavédelemmel kapcsolatos feladatairól kiemelte, hogy az ellenőrzések mellett egyre nagyobb szerepet kap a megelőzés.
A nagyobb cégek, illetve multinacionális vállalkozások számára rendelkezésére áll az a személyi állomány, akiknek a munkavédelem a speciális feladata. De egy mikro-, kis- és középvállalkozásnak nincs ekkora kapacitása, ezért fontos, hogy részükre a kormányhivatalok megfelelően felkészült tanácsadókat biztosítsanak.
Az elmúlt egy évben csaknem ezer vállalkozást kerestek fel kérdőíves formában, az adatok kiértékelése után most arra helyezik a hangsúlyt, hogy olyan protokollokat és szakmai irányelveket dolgozzanak ki, amelyek segítik a kkv-k munkavédelmi törekvéseit.
Békésben némileg magasabb a munkanélküliségi ráta, mint az országos átlag. Ezért kiemelten fontos, hogy minél több beruházás valósuljon meg a térségben.
Tavaly 93 milliárd forint működőtőke érkezett a megyébe, és további fejlesztési forrásokra számít Békés a Modern Városok Programja, illetve a Településfejlesztési Operatív Program keretében.
Ezeknek a beruházásoknak és engedélyeztetési eljárásoknak a során komoly teendői vannak a területi kormányhivatal munkavédelmi szakembereinek is.
Forrás: MTI
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
ERA Könyvelőiroda Kft
Pécs
A hazai kisvállalkozásokat a körülmények belekényszerítették a vállalkozói szemléletű gazdálkodásba anélkül, hogy ennek a legalapvetőbb szabályait, a vállalkozás működését megtanították volna nekik. Ezt a hiányt próbáljuk betölteni.
Auto-Komprex Kft -KOMPREX Könyvelőiroda
Székesfehérvár
KÖNYVELŐIRODÁNK naprakész szaktudással , kedvező adózási megoldással, felelősséggel, kellő diszkrécióval, stabil munkatársakkal biztosítja, hogy Önnek csak a vállalkozása feladatainak teljesítésére kell figyelnie.
Számvitel, adózás területét teljeskörűen átfogó szolgáltatást nyújtunk.
Biztosítjuk a jogszabályok, és azok változása naprakész követését.
Kapcsolatot tartunk a hatóságokkal. Folyamatosan tájékoztatjuk vállalkozása helyzetéről, naprakész adatokkal segítjük döntéseit.
Beldo Team Kft.
Budapest XVI. kerület
Új céget alapít és könyvelőt keres?
Ügyfélközpontú könyvelőre van szüksége?
Hitelt szeretne, de nem tud üzleti tervet írni?
Nem szeretne lemaradni az induló EU-s pályázati forrásokról?
Amennyiben a fenti kérdésekre legalább egyre igennel válaszol, akkor a Beldo Team Kft a megoldás!