Spórolnak a cégek az informatikán

2013. Január 15. 09:47

A magyar cégek többsége a tervek szerint nem növeli informatikai költségvetését ebben az évben, 34 százalék pedig csökkenéssel számol - derül ki az IFUA Horváth&Partners vezetési tanácsadó és a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Kutatóközpontja által végzett NavigáCIO felmérésből.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatás szerint a felmérés során a válaszadók 59 százaléka stagnálást prognosztizált, negyede kismértékű, 14 százaléka pedig jelentős, 10 százalék fölötti csökkenéssel számol az idén, és mindössze egy cég tervezi növelni informatikai költségvetését.

A NavigáCIO kérdéseire 33 elsőszámú IT vezető válaszolt, meghatározóan ismert nagy- és középvállalatok, illetve hasonló méretű közszolgálati intézmények képviseletében.

A felmérés készítői az előző években is hasonló tendenciát regisztráltak: 2010-ről 2011-re az akkori válaszadók csaknem felénél csökkent az IT-keret, majd 2011-ről 2012-re is ez volt az arány.

A válaszadók 70 százalékánál létszámstop van, egyharmaduk pedig el is bocsát informatikusokat. Jellemző az átszervezés is, ami 27 százaléknál már megtörtént, 47 százaléknál pedig most van folyamatban.

A szervezetek háromnegyede újratárgyalja a külsős IT-szolgáltatóval kötött szerződését, illetve már meg is tette ezt.

Az informatikai költéseken belül megszorítják a fejlesztések büdzséjét is, például néhány, korábban eltervezett projektet csak részben valósítanak meg. A fejlesztéseket a leggyakrabban úgy állítják a takarékoskodás szolgálatába, hogy egységesítik a szoftvertechnológiákat. Ezáltal hosszabb távon javítható a rendszerek integráltsága, illetve hatékonyabb lesz az üzemeltetés, és a későbbi fejlesztések is kevesebbe kerülhetnek.

« Vissza a Szakértői jelentésekhez

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

ADÓ-EURO KFT logo

ADÓ-EURO KFT

Tatabánya

Könyvviteli szolgáltatás, bérszámfejtés, teljes körű adminisztrációs és ügyviteli feladatok ellátása megfizethető áron. Cégmenedzselés, üzletviteli tanácsadás. Közgazdász, regisztrált mérlegképes könyvelők 15 év szakmai tapasztalattal, folyamatos továbbképzésen való részvétellel, felelősségbiztosítással állnak az ügyfelek rendelkezésére.
Ingyenes reklámlehetőség honlapunkon.

SAS logo

SAS

Kaposvár

Teszt VPont

Bukáné Tusják Katalin logo

Bukáné Tusják Katalin

Debrecen

1991 óta foglalkozom egyéni és társas vállalkozások, valamint civil szervezetek,könyvvezetésével, adóbevallások, beszámolók, munkaügyi feladatok készítésével, képviselettel. Közgazdászként, adószakértőként adótervezést is végzünk. Jogász, könyvvizsgáló, vám-ügyintéző és termékdíj szakértő partnerekkel dolgozunk együtt.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton