Ombudsman: nem kérhető díj a szülőtől, aki beteg gyereke mellett marad a kórházban

2018. December 07. 10:18

Székely László alapjogi biztos szerint olykor súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat tartalmaznak a kórházakban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének feltételei, díjat kérni ezért pedig törvénytelen.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatal szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a biztos felkérte az emberi erőforrások miniszterét, jogszabályban rögzítsék a felnőtt korú kísérők kórházi benntartózkodását biztosító részletes szabályokat, a gyermekeknek fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézményekben a felnőtt kísérők méltó elhelyezési körülményeit szavatoló minimumfeltételeket és a térítési díj megfizetése alóli mentesítéskor az előnyben részesítés feltételeit.

A biztos szerint indokolt a helyzetet folyamatosan javító finanszírozási háttér megteremtése és a kísérő szülők kórházi benntartózkodásának lehetővé tétele.

Az ombudsman felkérte az érintett kórházak vezetőit a házirendek felülvizsgálatára, jogsértő gyakorlatuk beszüntetésére.

Az ombudsman 2010-ben már átfogó módon vizsgálta, milyen feltételekkel, milyen körülmények mellett tudják biztosítani a benntartózkodás lehetőségét a gyermekeket kórházi kezelésre elkísérő szülőknek, más hozzátartozóknak.

A biztos a mostani utóvizsgálattal a nyolc évvel ezelőtti jelentésben kezdeményezettek teljesülését, az azóta bekövetkezett változásokat tekintette át, és több panaszbeadvány nyomán a jelenlegi helyzetet elemezte.

A vizsgálat szerint jogszabályi minimumstandard hiányában továbbra is az egészségügyi intézmények dönthetnek a kórházi tartózkodás körülményeiről, a kapcsolattartás joga az adott feltételektől függően gyakorolható.

Ez azonban igen tág mozgásteret ad a kórházaknak ahhoz, hogy saját hatáskörben, a betegellátás zavartalanságának fontosságára hivatkozva különböző korlátozásokat alkalmazzanak.

A 2010-ben megfogalmazott ajánlások nem teljesítése, a gyermekkel való folyamatos kapcsolattartás, a benntartózkodás lehetőségét a szülőknek biztosító egységes jogi követelményrendszer, az elhelyezés minimális követelményeit szavatoló finanszírozási megoldások hiányában sérül a jogbiztonság követelménye, valamint a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga.

A jelentés feltárta, hogy a gyermek mellett tartózkodás, a szülő és gyermeke közötti folyamatos kapcsolattartás joga nem köthető orvosi engedélyhez, kivéve olyan rendkívüli helyzeteket, mint például a járványok.

A biztos kiemelte: a gyermekkel való benntartózkodást nem lehet díjfizetéshez kötni, akkor sem, ha a szülő nem vesz igénybe térítési díjas, magasabb szintű szolgáltatást, mint például az ágyhasználat vagy külön szoba.

A térítésmentes szülői elhelyezés körülményeire vonatkozó minimumszabály hiánya éppen ennek a jogosultságnak az érvényesülését gátolja.

A biztos megállapította: ellentétes a törvényi rendelkezésekkel, ha a kórházi házirendekben engedélyhez, térítési díj fizetéséhez kötik a szülők benntartózkodását.

A jelentés rögzíti, hogy az egyenlő bánásmód követelményét sérti az apák és más férfi hozzátartozók teljes vagy részleges kizárása a kórházi benntartózkodás lehetőségéből.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

LIBRA Account-Team Kft logo

LIBRA Account-Team Kft

Makó

2001. óta állunk rendelkezésére a Csongrád megyei kisvállalkozásoknak, egyéni és társas vállalkozásoknak valamint őstermelőknek és családi gazdálkodóknak. A 2011.évtől non-profit szervezetek, egyesületek könyvvitelét is vállalja könyvelőirodánk.
Átfogó adó-, TB-, jogi és számviteli ismeretekkel rendelkező szakemberekből álló csapatunk várja a vállalkozókat.

ADÓ-EURO KFT logo

ADÓ-EURO KFT

Tatabánya

Könyvviteli szolgáltatás, bérszámfejtés, teljes körű adminisztrációs és ügyviteli feladatok ellátása megfizethető áron. Cégmenedzselés, üzletviteli tanácsadás. Közgazdász, regisztrált mérlegképes könyvelők 15 év szakmai tapasztalattal, folyamatos továbbképzésen való részvétellel, felelősségbiztosítással állnak az ügyfelek rendelkezésére.
Ingyenes reklámlehetőség honlapunkon.

Mikroflex Könyvelő és Adótanácsadó Kft logo

Mikroflex Könyvelő és Adótanácsadó Kft

Budapest XVII. kerület

Mások vagyunk.
Miért ?
Mert tudjuk, hogy Önt nem biztos, hogy különösebben érdekli
- a több mint 22 éves tapasztalatunk,
- a miénk az egyik legrégebbi könyvelő cég,
- a profi szakmai háttér,
- a nagy fokú szakmai elhivatottság,
- a munkánkért való felelősségvállalás, fellősségbiztosításunk,
- a vigyázunk pénzére és tiszteljük az Ön idejét,
...... stb.,...stb....
hangoztatása, hiszen ez természetes.

A lényeg: legális adó- és költségcsökkentés Önnek !

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton