Biztosítási alkuszok: várhatóan 80 ezer kgfb szerződést mondanak fel

2018. November 30. 09:50

A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva.

Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig igazoltan be is kell érkezniük a biztosítóhoz.

A FBAMSZ arra figyelmeztet, hogy bár december 1-je idén munkanap, számos biztosító ügyfélszolgálata nem, vagy csak módosított nyitva tartásban lesz elérhető.

Emellett szombaton már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal fogadnak majd be ilyen megbízásokat.

A szövetség tájékoztatása szerint az az autós, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosító céghez, a jelenlegi kötelező biztosítását viszi tovább a következő egy évre megállapított új díjon.

Ha ennek ellenére másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.

A december 1-jei határidő a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény szerint törölniük kell.

A FBAMSZ közleménye szerint a teljes gépjármű-állomány mintegy 26 százaléka vesz részt az év végi kampányban. A kampány első három hetében az érintett autósok 5-6 százaléka mondta fel korábbi szerződését, ám a szerződésváltások 40 százaléka a tapasztalatok szerint az utolsó hétre várható.

A jelentős díjkedvezmények miatt ma már tíz autósból 8-9 az egyösszegű éves díjfizetést választja. Egyre általánosabbak a korszerű, elektronikus díjfizetési formák, sárga csekket már csak a szerződők 20-25 százaléka használ a díj befizetésére.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Sebestyén Könyvvizsgáló Kft. logo

Sebestyén Könyvvizsgáló Kft.

Székesfehérvár

Megbízható, igényes munka vállalkozásoknak, szervezeteknek!

Bánfi Könyvelőiroda logo

Bánfi Könyvelőiroda

Nagyszénás

Bevételét adókra, járulékokra,bírságokra költené? Akkor rossz helyen jár... Bevétele jelentős részét megtartaná? Forduljon hozzánk bizalommal !!

ABACUS DUO Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. Törökné Halász Zsuzsanna bejegyzett könyvvizsgáló logo

ABACUS DUO Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. Törökné Halász Zsuzsanna bejegyzett könyvvizsgáló

Békéscsaba

Ha hosszú távra keres partnert a számviteli, adózási feladatainak ellátására, és egy személyes, kizárólag Önt kiszolgáló könyvelő irodát keres, akkor mi vagyunk azok.
Egy könyvelő iroda, amely csak az Öné.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu