Kihirdették a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről szóló jogszabályt

2018. Október 17. 09:27

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását.

A jogszabály szerdán lép hatályba.

A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket. Az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik javaslatát.

A kormánypárti politikus indítványában hangsúlyozza, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére.

Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is "extraprofitot realizálnak".

A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz - fejtette ki.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Selling Kft. logo

Selling Kft.

Budapest XI. kerület

Könyvelő váltáson gondolkozik? Vállalkozást tervez? Adózási kérdése van?Ránk számíthat!

Kazánszervíz Kft logo

Kazánszervíz Kft

Nagykanizsa

Megbízhatóan, a törvényi feltételek figyelemmel kísérésével, betartásával, 15 éves tapasztalattal végzem a vállalkozások minden számviteli, pénzügyi igényét kielégítő szolgáltatásomat.
Tagja vagyok a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének, és rendelkezem szakmai felelősségbiztosítással.

Egresi-Lázár Noémy logo

Egresi-Lázár Noémy

Csömör

Teljes körű könyvviteli szolgáltatás, adótanácsadás, bérszámfejtés, beszámoló összeállítás könyvvizsgálói végzettséggel.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu