Art Market Budapest - Ötszáz művész alkotásai a művészeti vásáron

2018. Október 02. 13:49

Az Art Market Budapest idén várhatóan tovább erősíti pozícióit a közép- és kelet-európai régió vezető nemzetközi képzőművészeti vásáraként és a világ 25 országából több mint ezer kortárs műtárgyat mutat be.

6 ezer négyzetméteres alapterületen mintegy 1,5 kilométernyi falat építenek a műtárgyak számára, a V4-es díszvendégség kapcsán pedig a cseh, lengyel és szlovák kiállítók két galériaszigeten mutatkozhatnak be.

Újdonságként az Art Market négy kiemelt művészt is a látogatók figyelmébe ajánl: Tomek Baran lengyel festőművészt, Lukas Rittstein cseh szobrászművészt, Robitz Anikó magyar fotóművészt és Erik Sikora szlovák médiaművészt.

Visegrad Contemporary néven számos kísérőprogram fut majd a városban, New Visegrad Photography címmel pedig a négy ország fotóművészeinek legfiatalabb generációját ismerheti meg a közönség egy kurátori válogatáson keresztül.

Az A38 Galériában két nemzetközi jelentőségű magyar magángyűjtemény mutatkozik be, az óbudai Esernyős Galériában pedig lengyel kortárs művészeti kiállítást rendeznek.

Október 13-án Visegrádi napot tartanak a vásáron, a következő napon pedig a fotóművészet kerül az előtérbe.

Art Photo Budapest néven ismét a vásár kiemelt része lesz a fotóművészeti szekció és továbbra is nagy figyelmet fordítanak a művészetpedagógiai programokra.

Jimmy Nelson és Thomas Hodges brit fotóművészek személyesen eljönnek is a vásárra, Michel Platnic pedig Tel-Avivból érkezik majd.

A főváros és az Art Market Budapest között évek óta fennálló partnerségnek köszönhetően, a képzőművészeti vásár a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál programjai közé is illeszkedik.

Az utóbbi nyolc évben Budapest sokat lépett előre a nemzetközi élhetőségi listákon, ennek az egyik fontos eleme a város kulturális élete. Mindebben nem elhanyagolható az olyan magánkezdeményezések hozzájárulása, mint az Art Market.

A Millenáris park közösségi tereiben 600 millió forintos gépészeti és esztétikai rekonstrukciót hajtottak végre, miután a park is megújult 300 millió forintból. A felújított épületben az első nagyrendezvény az Art Market Budapest lesz.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Per-Rekult Kft. logo

Per-Rekult Kft.

Sárbogárd

Egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k teljeskörű könyvelése, bérszámfejtése. Bevallások, mérlegek készítése. SZJA bevallás magánszemélyek részére.

Tuti-Kontír Kft logo

Tuti-Kontír Kft

Budapest XXII. kerület

Könyvelés, bérszámfejtés 16 éves szakmai tapasztalattal.

Diamond-Platinum Kft. logo

Diamond-Platinum Kft.

Budapest XIV. kerület

Megbízható, minőségi, pontos munka!

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Egyénivállalkozó