Még egy hónapig igényelhetik a téli rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők

2018. Szeptember 17. 09:33

A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól.

A tárca közleményében kifejtette, hogy mintegy 800 ezer olyan háztartás van az országban, ahol bár a településen van gáz- vagy távhőszolgáltatás, a házakban valamilyen oknál fogva mégis mással, például fával, szénnel fűtenek.

Az érintetteknek az igénybejelentő nyilatkozatban rögzíteniük kell a kért fűtőanyag fajtáját, amely utólag nem módosítható.

A háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagról az önkormányzatok gondoskodnak, és azt a téli fűtési szezonban vehetik majd át az igénylők.

A minisztérium emlékeztetett, csak az kaphat támogatást, aki eddig még nem vette igénybe a téli rezsicsökkentést, és erről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot tesz.

A Belügyminisztérium minta bejelentő lapokat juttatott el az önkormányzatokhoz az igénylések megkönnyítésére.

A kizárólag elektromos fűtéssel rendelkező háztartások nem kérhetnek támogatást, az igénylők jogosultságát pedig a katasztrófavédelem is ellenőrizheti.

A kormány korábbi döntésének megfelelően azok a családok is megkapják a téli rezsicsökkentést, akik olyan településen élnek, ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás.

Az érintett 284 településsel a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött és a támogatást is átutalta.

Ezeken a településeken az önkormányzatok szeptember 30-ig gondoskodnak arról, hogy a családok készpénz formájában megkapják a téli rezsicsökkentést.

Ebbe a kategóriába mintegy 29 ezer háztartás tartozik, a támogatásra 346 millió forintot biztosított a kormány.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

V plusz R Bt. logo

V plusz R Bt.

Érd

Egy vállalkozásban a döntések meghozatalához a legfontosabb, hogy legyen információ: mi a választási lehetőség, és mi a következmény, hatás.
Egy könyvelő többet is tehet, mint utólag feldolgozza a számlákat, bizonylatokat.
Rugalmassággal könnyítjük az együttműködést!

Tuti-Kontír Kft logo

Tuti-Kontír Kft

Budapest XXII. kerület

Könyvelés, bérszámfejtés 16 éves szakmai tapasztalattal.

Adószámadó Iroda logo

Adószámadó Iroda

Izsák

www.adoszamado.hu - Alap és emeltszintű szolgáltatásnyújtás!
Az emelt szint a mulasztási bírság átvállalással történő NGM-ben regisztrált adószakértővel ellenőrzött fokozott biztonságú és ellenjegyzett szolgáltatásnyújtás.
Az alapszintű szolgáltatásnyújtás szakképzett, sok /20/ éves gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelő végzi.
Érdeklődjön, kérjen ajánlatot! adoszamado@gmail.com, http:\\adoszamado.hu

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton