További konjunktúra várható a lakáspiacon

2018. Augusztus 08. 13:54

A lakásvásárlásra, építésre vonatkozó lakossági kilátások 2008 elején voltak utoljára olyan derűlátóak, mint most, ugyanis azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót 25 százalékpontos, a valószínű szándékúak körében pedig 43 százalékpontos növekedés következett be az előző negyedévhez képest.

A közlemény szerint a lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően javultak az április-júniusi időszakhoz képest.

A valószínű szándékúak körében 24, a biztosan lakásfelújításba kezdőknél 33 százalékpontos a növekedés, éves alapon pedig 71 és 56 százalékpontos az emelkedés.

A válaszadók úgy vélték, hogy a használt lakások várható áremelkedési üteme Budapesten az egy negyedévvel ezelőtti 3,3 százalékról, 4,5 százalékra emelkedett.

A vidéki régiókban nem változtak a várakozások, keleten 3, nyugaton 4-5 százalékos emelkedés várható.

Az új építésű lakásoknál a következő egy évben 3-6 százalékos áremelkedésre lehet számítani.

Az irodák kihasználtsága Budapesten és környékén 2018. második negyedévében enyhén emelkedett, s ezzel kissé meghaladja a 91 százalékot, ami éves alapon 5 százalékpontos emelkedés.

Kelet-Magyarországon az áprilisban mért 86 százalékos kihasználtság júliusra 84 százalékra csökkent, míg Nyugat-Magyarországon az áprilisi 89 százalékos mutató júliusra 90 százalékra nőtt.

Az irodabérleti díjakban a fővárosban és környékén a következő egy évben 3 százalék körüli, a vidéki régiókban legfeljebb jelképes emelkedés várható.

A júliusi felmérésben 110 ingatlanokkal foglalkozó cég, valamint 1122 vállalat válaszolt, a lakossági minta pedig ezer emberből állt és reprezentatív volt.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Kovács és Pataki Könyvelő Kkt. logo

Kovács és Pataki Könyvelő Kkt.

Békéscsaba

A Kovács és Pataki Kkt vállalkozások és magánszemélyek részére teljes körű szolgáltatást nyújt könyvelési, adózási feladatok ellátására.
Munkánkat adótanácsadói, könyvvizsgálói és ügyvédi iroda is támogatja.

Kóródi Sándorné logo

Kóródi Sándorné

Tapolca

Megbízható korrekt munka, magasszíntű szakmai felkészültség

TAX ON 24 Adószakértő és Könyvviteli Szolgáltató Kft. logo

TAX ON 24 Adószakértő és Könyvviteli Szolgáltató Kft.

Kaposvár

A TAX ON 24 Kft. a vállalkozások ügyvitelét teljeskörüen átfogó szolgáltatást kínál Önnek, vállalkozói szerződéssel, garanciával, anyagi felelősséggel, üzleti diszkrécióval és könyvelői felelősségbiztosítással.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Egyénivállalkozó