A forintgyengülés drágítja a külföldről hozott autókat

2018. Július 10. 10:42

Az április vége óta tapasztalható forintgyengülés jelentősen megdrágítja a külföldről importált használt autókat, ami miatt sok vásárló inkább kivár, bízva a magyar deviza visszaerősödésében.

A közleményben emlékeztetnek: április 20-án az euró középárfolyama még 310,49 forint volt, július 2-án azonban már átlépte a lélektani 330-as határt, ami 6 százalék feletti gyengülést jelent.

Bár a forint ezt követően ismét erősödésnek indult, a július 5-én érvényes 324 forintos középárfolyam még mindig 4,3 százalékos különbség a kiindulóponthoz képest.

A magyarok többsége 700 ezer és 2 millió forint közötti áron keres használt autót, amit euróövezeti országból történő import esetén a gyenge forint átlagosan 42-120 ezer forinttal drágít meg.

Azon kereskedők számára, akik korábban szerezték be a járműveiket, és készletet halmoztak fel, a forintgyengülés nem okoz problémát, de aki most vásárol, az 7-9 százalékkal többet kénytelen fizetni, mint akár egy hónappal ezelőtt.

Az emelkedő beszerzési költség idővel megjelenik az árakban, vagy ha a kereskedő a magyar piacon nem tud már árat emelni, akkor a profitja csökken vagy akár el is tűnik.

A rendelésre történő import esetén - ami a drágább, prémium autók behozatalára jellemző - a forint gyengülése azonnal érezteti a hatását.

Az ilyen gépjárműveknél az árfolyamváltozás miatti drágulás mértéke akár 2 millió forint is lehet, amely összeg kivárásra késztethet sok vásárlót.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Selling Kft. logo

Selling Kft.

Budapest XI. kerület

Könyvelő váltáson gondolkozik? Vállalkozást tervez? Adózási kérdése van?Ránk számíthat!

Garasos Kft logo

Garasos Kft

Gyál

Cégünket 1990-ben alapítottuk „Garasos” Ügyviteli Szolgáltató Bt-ként, majd 1995-ben alakultunk át Kft-vé.
A tulajdonosok több évtizedes nagyvállalati számviteli pénzügyi és munkaügyi gyakorlattal rendelkeztek már az indulásnál is.
Az elmúlt évtizedek alatt egy ütőképes csapat nőtt fel, amely profi a számviteli szolgáltatások területén.
Megbízóink elégedett nyilatkozatai alapján megalapozottak a részletes állításaink

ANANTI Kft. logo

ANANTI Kft.

Budapest III. kerület

Egyéni vállalkozók és társaságok teljes körű könyvelése,
adóhatóság előtti képviselete.
Társaságok mérlegbeszámolójának auditálása, átalakulással kapcsolatos könyvvizsgálati feladatok ellátása.
Uniós támogatással megvalósuló projektek könyvvizsgálata.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu