Az MNB továbbra is ösztönzi a fix kamatozású lakáshitelek felvételét

2018. Június 12. 09:02

Az MNB hétfői sajtótájékoztatóján mutatták be a jegybank Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentését, melynek fókuszában a lakáshitelek kamatának alakulása, a fix kamatozású kölcsönök felvételének ösztönzése, és a fogyasztók hitelszerződés előtti tájékoztatása áll.

A változó kamatozású hiteltermékeknél a referenciakamat esetleges növekedésével rövid távon jelentősen nőhetnek az adósok törlesztési terhei, ugyanakkor a hitelfelvevőknek a fix kamatozású hitelekhez képest jóval nehezebb lehet a változó kamatozású hitelek kockázatainak felmérése.

Tavaly szeptember óta a tényleges folyósítások a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek (mfl) felvételének dinamikus növekedését mutatták be, 2018 márciusára mintegy 18 milliárd forintra emelkedett az állomány, május végére az mfl állomány elérheti 100 milliárd forintot.

Az MNB hétfőn közzétett 2017. évi Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint a pénzpiacon kiemelt figyelmet érdemel a kamatkockázatok alakulása, és a fogyasztók megfelelő tájékoztatása a szerződéskötéseket megelőzően.

A 2018 márciusára ugyan az új lakáshitel-folyósítások felét már az MNB által kialakított, átlátható és a jegybank honlapján összehasonlítható, fix kamatú minősített fogyasztóbarát lakáshitelek adták, de a teljes lakáshitel-állomány jelentős része még változó kamatozású maradt.

Az MNB tavalyi vizsgálatai számos súlyos és kevésbé súlyos hibát tártak fel a pénzügyi intézmények jelzáloghitel-nyújtást megelőző kommunikációjában, többek közt az előtörlesztési vagy a szerződéshez kötődő biztosító-választási szabályok, az indokolatlanul visszavont kamatkedvezmények vagy felszámított többletdíjak, illetve a különböző okok miatt felmondott ügyfélszerződések miatt.

A kézizálog-hitelezőknél ( zálogházaknál) egyebek mellett a teljes hiteldíjmutató (thm) és a reprezentatív hitelpélda nem megfelelő feltüntetése, és a thm nem megfelelő számítása jelentett visszatérő hiányosságot.

A jegybank tavaly a jelzáloghitel-felvételt megelőző jogsértő tájékoztatás miatt 21 pénzügyi intézményre 19 millió forint, a kézizáloghitelek kommunikációjára vonatkozó hiányosságokért 11 intézményre 65,5 millió forint bírságot szabott ki.

Emellett a jegybank kezdeményezésére 11 bank módosította az aggályos tartalmú általános szerződési feltételeit.

Az életbiztosítási piacon az MNB etikus biztosítási koncepciójának hatására tisztulási és költségcsökkenési folyamat zajlott le, és ez kedvező változásokat hozott a piacon.

A befektetéshez kapcsolt, úgynevezett unit-linked életbiztosításoknál az MNB elvárása az, hogy a biztosítási időszak lejárta előtt az ügyfeleket megfelelően és együttműködően tájékoztassák a biztosítók.

A jegybanki vezető arról is szólt, hogy a lakásbiztosításoknál a piaci verseny további erősítését, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál pedig az elektronikus kapcsolattartást választó ügyfelek emailes kommunikációjának zavarából előálló problémák fogyasztóbarát kezelését kell elérni.

Változatlanul lényeges fogyasztóvédelmi feladatnak nevezte a pénzügyi felügyeletek hatókörébe sok esetben nem tartozó eszközök, így a kriptovalutákkal kapcsolatos ügyfélkockázatok tudatosítását is.

A tavaly a pénzpiaci, biztosítási és tőkepiaci intézményekhez összesen mintegy 365,7 ezer lakossági ügyfélpanasz érkezett.

Mivel e szektorokban 2017 végén közel 44 millió lakossági szerződést tartottak nyilván, így átlagosan ezer lakossági szerződésre 8 panaszt tettek az ügyfelek.

Az MNB-hez az előző évben közel 33 ezer fogyasztóvédelmi kérelem és ügyfélszolgálati megkeresés érkezett, ami csökkenés az előző évhez képest.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Szentmár Kft. logo

Szentmár Kft.

Dunakeszi

Kis- és középvállalkozások részére vállalok bérszámfejtést, könyvelést, adóbevallások elkészítését, mérlegbeszámoló összeállítását, Adóellenőrzések során hatóságok előtti képviseletet.
Induló vállalkozások részére tanácsadást, hogy a tevékenységüknek és feltételeiknek legmegfelelőbb vállalkozási formát tudják kiválasztani.

CTST KFT. Kárpáti Zoltánné logo

CTST KFT. Kárpáti Zoltánné

Miskolc

Könyvelés Miskolcon. Több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező vállalkozásunk könyvvizsgálói, ügyvédi, minőségirányítási háttér biztosításával várja ügyfeleit. Teljes körű számviteli, adótanácsadói szolgáltatás ellátását vállaljuk Kft-k, Bt-k részére. Szolgáltatásaink: könyvelés, mérleg készítés, adótanácsadás, üzletviteli tanácsadás, munkaügyi-, bérügyi feladatok ellátása, adóbevallások elkészítése, adóhatóságok előtti képviselet, pályázatírás.

Adó-Fórum 2010 KFT logo

Adó-Fórum 2010 KFT

Debrecen

Könyvelőirodánk Debrecen belvárosában müködik
Alkalmazottaink mérlegképes könyvelők. Adótanácsadónk is van.
Cégalapitáshoz ügyvédi kapcsolattal rendelkezünk.
Könyvvizsgáló kapcsolatunk van.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu