Az értékesítő munkaköri feladatairól

2013. Május 24.

A rendszere abból áll, ahogy a találkozóit megszervezi, mennyit találkozik új ügyfelekkel. Hogyan tudja ezt összehangolni azzal, hogy a régi vevőivel ápolja a kapcsolatot. A munkájának eredménye, hogy több a cég bevétele, mint a beszerzés és a működési költségek. Egy szabály, hogy érkezzen pontosan. Egy másik, hogy ne adjon el semmit beszerzési ár alatt.

Az értékesítő feladatai rendszerbe foglalva a következők: Megtalál – Minősít – Lezár – Utánkövet.

Megtalál:
Az értékesítő, vagy kis cégnél az ügyvezető feladata megtalálni a potenciális ügyfeleket. A kontaktusok heti számát kvótázni szokták. Nagy általánosságban mondható, hogy Magyarországon a legtöbb cég heti hét üzleti találkozóval fenn tudja tartani magát per üzletkötő. Persze vannak olyan cégek, ahol ez a szám napi tizenöt, és van olyan is, ahol ez heti tizenöt. Sokszor elmarad az új vevők megkeresésének kvótázása, és a munka kimerül a régi vevők látogatásában. Cégfüggően ezt a helyzetet többféleképpen is megoldhatjuk, de nem maradhat el, hogy a cég új potenciális vevőket szerezzen. A vevők csődbe mennek, elköltöznek, meghalnak. Ha nem pótoljuk a fogyást, akkor az árbevétel csökkenni fog.

Minősít:
Amiből egy értékesítőnek a legkevesebb van, az az ideje. Ha nem tudja pontosan kivel beszél akkor csak vesztegeti az idejét. Akkor is a minősítés hiányáról beszélünk, ha vásárolnak tőlünk, de nem annyit, mint amennyit bírnának. Sok esetben beszállítóként sokkal több dolgot tudnánk beszállítani, mint amennyit vesznek tőlünk, egy részét mástól veszik. Ha nem a döntéshozóval beszélünk, akkor megint csak felesleges köröket kell futnunk. A minősítés arra is kiterjed, hogy felmérjük a cég stabilitását, és a vezető vezetési képességeit, és ha kell, akkor segítünk nekik, hogy kiküszöböljék a hibáikat, és ne menjenek csődbe! Vagy legalábbis nem kalkulálunk velük hosszútávon, ezért nem adunk nekik átutalásra árút.

Lezár:
Sok cég adatbázisa tele volt olyan ügyfelekkel, vevőkkel, akiket egy hónapon belül le lehetett zárni. Volt olyan kisvállalat, amelyik 450 millió forintot csinált hat és fél hét alatt. Amikor lezárták a folyamatban lévő ügyfeleiket, a teljes tavalyi árbevételüket elérték kevesebb mint két hónap alatt! Olyan értékesítők kellenek, akik nem csak autóznak, telefonálnak, de behozzák az árbevételt, és az árrést! Ekkor mondhatják el, hogy dolgoztak.

Után-követ:
Sokkal, de sokkal nagyobb szájról-szájra kampányt, és sokkal nagyobb bevételt lehet elérni, ha a már elégedett vásárlóinknak sokkal többet eladunk.
Minden cégben van egy terméklétra vagy szolgáltatási létra. Egy új vevőt nehezebb feljebb mozgatni, őt először csak be kell hozni a rendszerbe. Ha a cégben nincs kidolgozva egy ilyen létra, nem tudja, hogy melyik vevőnek, mit kellene még kínálni, eladni, akkor a bevételének a nagyobb részét nem kontrollálja. A legsikeresebb hetek bevétel szempontjából mindig is azok a hetek, amikor minden törzsvásárló, törzsügyfél neve mellé odaírták, hogy mit, mennyiért igyekeznek neki eladni.

Szerző: Kasza Tamás

Lezárási specialista, a Lezárási útmutató - Az értékesítés féltve őrzött titkai című könyv szerzője. Fő munkaterülete értékesítési csapatok felépítése és felső-vezetők coachingja. Ügyfelei között négy Év Vállalkozója díjnyertes található. Sikerült olyan dolgokra rájönnie a lezárással kapcsolatban, amivel világfelfedezést tett, megváltoztatta a magyar értékesítői kultúrát, és bebizonyította, "hogy az értékesítés kulcsa a lezárás". Ennek köszönhetően több médiában szerepelt, az Üzlet és Siker című újság vezércikkben írt róla, illetve Nacsa Olivér elnevezte LeRázási Specialistának. Sok vállalat vezetője köszönheti neki bevételei drasztikus emelkedését.

« Vissza a tippekhez

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Nyír-Intéző Kft logo

Nyír-Intéző Kft

Nyíregyháza

Vállalkozásom, alapvetően a mikro és kisvállalkozások segítésére jött létre.
Mi sem vagyunk nagyok, ezért, mi a kicsiket is megbecsüljük.
Kezdő egyéni vállalkozókat (vállalkozásokat) ingyenes tanácsadással segítjük.
Áraink korrektek, csak a ténylegesen igénybe vett szolgáltatásért kell fizetni.
Nem átalányban dolgozunk.

Tax & Money Könyvelőiroda logo

Tax & Money Könyvelőiroda

Csongrád

Teljes körű könyvviteli szolgáltatás, személyes konzultáció, és tanácsadás megbízónk székhelyén is.

Kolper Consulting Kft logo

Kolper Consulting Kft

Pécs

Megbízható és precíz könyvelés több mint 20 éve

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu