A kötelező felelősségbiztosítás változásaira figyelmeztet a biztosítási alkusz

2017. Január 09. 17:17

Az eddigi másfél millió helyett az idén akár ötmillió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet - hívta fel a figyelmet a CLB független biztosítási alkusz cég.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatójukban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) idei változásaival kapcsolatban kiemelték azt is: az extrém nagy dologi károknál csökkent a kártérítési limit, vagyis ebben a kategóriában kevesebbet fizetnek a kgfb-re a biztosítók, a személyi sérülések után adható kártérítést viszont kissé megemelték.

A törvényi módosításban újdonság, hogy a fedezetlenségi díjat - amikor az autós nem fizeti a kötelezőjét - ettől az évtől már csak 5 évig visszamenőleg szedhetik be a biztosítók a korábbi korlátlan időtartam helyett. Németh Péter, a CLB kommunikációs igazgatója szerint elképzelhető, hogy az időkorlát miatt még több társaság fogja bírósági úton behajtani ezt a fajta kintlévőséget, ezért érdemes mindenkinek átnéznie, rendszeresen befizette-e a kötelezőt.

A 25 biztosítóval szerződött alkusz cég szakértője közölte: a CLB-nél felkészültek rá, hogy az ügyfelek számára kissé nehezen érthető változtatásokat köznapi nyelvre fordítják azok számára, akik ezt igénylik.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Baranyainé Tamás Szilvia logo

Baranyainé Tamás Szilvia

Győr

Teljes körű adószakértés, adótanácsadás, könyvviteli szolgáltatás, bérszámfejtés egyéni és társas vállalkozások, nonprofit szervzetek, részére szakmai felelősségbiztosítással. Cégalapítás, jogi tanácsadás ügyvédi háttérrel.

Duo-Ász Könyvelő Iroda logo

Duo-Ász Könyvelő Iroda

Aszód

Irodánk vállalja egyéni és társas vállalkozások, alapítványok, egyesületek, társasházak teljes körű könyvelését, bér-tb-munkaügyi ügyintézését, alakulásban való közreműködést, NAV-Tb előtti képviseletet, bevallások határidőben való beküldését az iroda ügyfélkapuján keresztül és adó-üzletviteli tanácsadást.

Selling Kft. logo

Selling Kft.

Budapest XI. kerület

Könyvelő váltáson gondolkozik? Vállalkozást tervez? Adózási kérdése van?Ránk számíthat!

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Egyénivállalkozó