Agrárinnováció Debrecenben

2016. Október 24. 09:11

Az ország egyetlen, a Debreceni Egyetemen (DE) működő akkreditált élelmiszeripari klaszterének tapasztalataira is támaszkodva, oktatási, kutatási, innovációs és mezőgazdasági iparfejlesztési stratégia kidolgozását kezdték meg a hajdú-bihari megyeszékhelyen, ami illeszkedik a nemzeti agrárközpontok kialakításával kapcsolatos kormányzati elképzelésekhez - mondta Szilvássy Zoltán rektor.

A professzor emlékeztetett arra: a Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klasztert 2009-ben alapították, jelenleg nyolcvan tagja van. Az elmúlt években - elsősorban a bio- és a tejtermékek piacán - jelentős eredményeket értek el, új termékekkel jelentek meg a piacon a klaszter tagjai a Debreceni Egyetem tudásbázisára és közreműködésére alapozva.

Az agráripari vállalkozások új technológiák kidolgozásában, új termékek létrehozásában működnek együtt az egyetemmel: a klaszterben előállított termékek száma ma már 100 felett van, s az élelmiszeripar minden területét érinti - tette hozzá a rektor.

Az elmúlt években olyan innovatív élelmiszereket kutattak és állítottak elő, mint a szelénnel és kalciummal dúsított juhtúró, a hortobágyi gyógynövényeket tartalmazó kecskesajt, a lila kukoricából készített tea, a puffasztott cirok, vagy a már exportra is szállított különleges tojások és halak.

A klaszter tapasztalataira is támaszkodó, a térség természeti adottságait, éghajlati viszonyait figyelembe vevő innovációs agrárstratégia kidolgozására egyetemi szakemberekből és a térség legjelentősebb agráripari vállalkozásainak - mint a nádudvari KITE, és a debreceni Tranzit-Ker Zrt. - vezetőiből agrárstratégiai kabinetet hoztak létre. Az általuk készített dokumentumot novemberben eljuttatják a földművelésügyi miniszterhez és az oktatási államtitkárhoz - mondta Szilvássy Zoltán.

Bács Zoltán, a DE kancellárja szerint az egyetem kiemelt feladatának tekinti, hogy a tudomány eredményeit mielőbb a gyakorlat szolgálatába állítsa, és segítse a gazdákat abban: mit termeljenek, mit tenyésszenek verseny- és exportképességük növelése érdekében.

Az egyetem, amely jelentős növénytermesztési és állattenyésztési hagyományokkal és volumennel rendelkező régió középpontjában van, törekszik arra, hogy nemzeti agrárközpont legyen - fűzte hozzá.

Bács Zoltán utalt arra, hogy egyetemükön nagy hagyománya van az ipar szereplőivel való együttműködésnek klaszterek formájában. Ennek két zászlóshajója az egészségipari, illetve az innovatív élelmiszeripari klaszter: kutatásaik az elmúlt években tízmilliárdos ipari beruházásokat generáltak.

Példaként említette a gluténmentes kukoricaalapú termékek előállítására épült üzemet, az almafeldolgozás, a gyümölcslé előállítás új eljárásait, az inulinnal és lizinnel dúsított kekszeket és az új rendszerű tejpasztőrözési eljárással összefüggő kutatásokat.

A DE agrártudományi karai az elmúlt években szoros együttműködést alakítottak ki az egészségügyi és a természettudományi karokkal, illetve a térség gazdasági szereplőivel.

Az országban a DE az egyetlen egyetem, ahol az agrártudományi mellett orvosi, gyógyszerészeti és természettudományi kar működik, ami egyedülálló hozzáadott értéket biztosít a térség mezőgazdaságának és élelmiszeriparának fejlődéséhez - mondta Bács Zoltán.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Silabus Adótanácsadó, Auditor Kft logo

Silabus Adótanácsadó, Auditor Kft

Budapest XIII. kerület

Szervezetünk közel 30 éve foglalkozik mikro- és kisvállalkozások valamint nonprofit szervezetek részére teljes körű könyvelési, beszámoló, közhasznú-sági jelentés készítési és adó tanácsadói, -bevallási tevékenységgel. Szükség esetén szervezetünktől független auditortis szervezünk.
Jelszavunk, hogy "Minden adót meg kell fizetni, amit nem lehet legálisan elkerülni."

Henter Szolgáltató Bt. logo

Henter Szolgáltató Bt.

Tatabánya

Társaságunk 1994-ben alakult számviteli és könyvviteli szolgáltatások végzésére egyéni és társas vállalkozások számára. Célunk az általunk könyvelt és képviselt társaságok számvíteli, adózási, bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségeinek pontos, határidőre történő teljesítése, képviseletük a hatóságok előtt, valamint gazdálkodási tevékenységük elősegítése tanácsadással, pályázatok elkészítéséval.

Kovács Margaréta ev. (Online-Office) logo

Kovács Margaréta ev. (Online-Office)

Budapest III. kerület

Több mint 10 éve végzünk számviteli szolgáltatást vállalkozások, egyesületek, alapítványok részére.

Adótanácsadó Egyesület tagjaként érvényes szakmai felelősségbiztosítással, PM regisztrációval, ügyvédi háttérrel rendelkezünk.

Célunk teljes körű számviteli - és adózási szolgáltatás nyújtása ügyfeleink részére, figyelembe véve személyre szabott igényeiket.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Nyaraljon a spanyol tengerparton